Johannes Kempf a világ összes Reichjéért sem adta volna a kertjét. Pompásan utánozta a Führert a családi összejöveteleken; mindenki gurult a nevetéstől, azok is, akik az ilyen bohóckodást nem helyeselték. Az volt az igazság, hogy a Führert egyszerűen muszáj volt utánozni. De amikor egyszer Johannes azt találta mondani az asztalnál, hogy Hitler, aki tizedes volt a nagy háborúban, egyszer egy gáztámadásban elvesztette a látását, és azóta sem nyerte vissza, abból nagy veszekedés lett, és a tréfának nem volt helye többé.

Részlet a regényből

Šnajder a múltat rendkívül gondosan rekonstruáló regénye egyszerre családtörténet és autofikció. Hőse, az 1919-ben született Georg Kempf a 20. század gyermeke, aki felnőtt férfikorában átélte Európa minden drámáját. Származására nézve német volt, de kultúrája, habitusa születésének helyéhez kötötte. Vagy harmincmillió német osztozott a sorsában, habár nem mindegyikük vállalta ugyanabban a formában a vele járó „átkot”. Miközben a dunai svábok tömegesen a náci ideológia hívei lettek, Kempfből nem lett náci, de tudatos antifasiszta sem, legfeljebb bizonyos idegenkedéssel szemlélte a Szlavóniában terjedő nácizmust. Ám sorsa elől nem menekülhetett: szolgálnia kellett azt.

Végel László