A Zsidó Múzeum kiállítása az Ecole dé Paris, a „Párizsi Iskola” nagyjait hozza közel hozzánk: Modigliani, Soutine mellett Kisling, Chagall, Zadkine, Mané-Katz, Lipchitz, Cana Orloff, Pascin és a többiek mind, a szeretetükben élnek. Mit is hoztak ide abba a bizonyos batyuban ezek a kelet-európai művészek? Talán a kiteljesedés lehetőségét, a vágyaikat és főleg reményeiket! Mert Soutine például a pogromok rettenetét is megérzékíti a véres húsokat ábrázoló festményein, de Párizsban már mindezt fényittas színekkel képes felmutatni, ahol a kolorizmus a sötét galíciai gettóvilágból való szabadulást is jelenti egyben. Nem öncélú tehát, hanem egy vizuális kiterjesztéssel a világ tudomására hoz valamit, amiről a civilizáltnak tartott Nyugat nem tud, vagy nem akar tudomást venni. Egyfelől tehát a távolból integetnek, másfelől nyakig megmerítkeznek a képzőművészet új kifejezési eszközeit kereső mozgalmakban az „izmusokban”. A bibliai kor első ismert művészének, Becalelnek öröksége tetten érhető e többnyire nagy szegénységben élő művészek elszántságában, tehetségében és alkotókészségében, ahogy életműveikkel jelentősen gazdagították az európai kultúrát. Modigliani az itáliai Livornóból és Soutine Litvániából, ismerhették azt a jiddis közmondást: „Szegénynek lenni annyi, mint halottnak lenni, de gazdagnak lenni még nem élet”. Ők mindannyian teremtették a gazdagságot, akár az életük árán is. S lehet, hogy éhezésük elporlad időben, de műveik örök életűek! Ez a mi kiállításunk egyfelől főhajtás a zsenik előtt, másfelől ismerkedési alkalom is a magyar publikumnak ezzel az egyszeri csodával. (Összefoglaló B.Turán Róbert írása alapján)

Kurátorok: Beke László és B.Turán Róbert