Irodalom, film, zene > Film

Marx József :
Fábri Zoltán
internetes ár: 2 445 Ft
Bolti ár: 3 495 Ft
Az árak tartalmazzák az Áfá-t!
db
Kiadás éve:
2004
Oldalszám:
232 oldal
Borító:
flexibilis kötés
Méret:
19,6 x 24,5 cm
ISBN:
9789639552142

Körhinta / 141 perc a befejezetlen mondatból Részletek a könyvből

Talán nem kell bővebben magyarázni, hogy miért nehéz feladat megrajzolni egy olyan filmrendező pályaképét, aki életútja során többször is megkötötte a fausti alkut a hatalommal, a kollégákkal; röviden: a körülményekkel. Ugyanakkor nem tetszett neki az a világ, amely körülvette. Ezért olyan maszkokat öltött - például a végtelenül naiv ember maszkját -, amelyek szándéka szerint távol tartották volna tőle az őt körülvevő "nem szeretem" világot. Természetesen a távolságtartás hol sikerült, hol nem. Élete utolsó évtizedében - a rendszerváltástól függetlenül - túlságosan is sikerült. Vélhetőleg ő maga is tudatában volt annak, hogy karaktere, látszólagos keménysége - szívóssága és makacssága - ellenére, olyan képlékeny anyagból "készült", amelyen a kor fölismerhető nyomokat hagyott. Az ő kora két alkony: a Horthy- és a Kádár-korszak alkonya közé esett. Maszkja megvédte attól, hogy mindig, minden körülmények között optimista újrakezdő legyen.

Általában kiszolgáltatottnak érezte magát, mivel a legfőbb motivációja a siker volt, ami - ahogy Sarkadi Imre, Fábri Zoltán nagy korszakának egyik forgatókönyvírója mondta - a legrövidebb út a kurvaság felé. Fábri Zoltánnak azonban tartása volt, amelyre viszonylag könnyen tett szert: hiányzott belőle a filmrendezők többségére jellemző hübrisz. Nem törekedett hatalmi posztra, nem akart meggazdagodni, és a színésznők iránti mondhatni kötelező szenvedély sem jellemezte őt. Nem volt végletes. Kétségtelen, nem ő állt modellt ahhoz a számtalan gúnyrajzhoz, amellyel a hatvanas évektől kezdve a vicclapok próbálták lejáratni az autonóm alkotó igényével fellépő rendezőket. Hogy a szakmában ő lett volna a "japán tornatanár"? Nos, ez a címke megmaradt a filmgyári folklór keretei között. (Bacsó Péter csak a rendező halála után tárta a nyilvánosság elé szeretetteljes emlékezésében.) Illetlenség lett volna kivinni a kerítésen túlra. Mert ennek a vicsorgó kornak a gyáron belül valóságos hierarchiája, önbecsülése, értékrendje volt. A kerítésen belül a világ mindig egy kicsit más volt, mint kívül. Nem feltétlenül jobb, de legalább szórakoztató.

Fábri Zoltán azonban ritkán nevetett. Szikár volt, s gyakran megbántottnak érezte magát, következésképpen sokszor megsértődött. Hiába volt az egyik legszebben dekorált magyar filmrendező, például háromszoros Kossuth-díjas. 1989-ben, még a rendszerváltó négy igenes szavazás előtt, egy hosszú interjúban pályáját összegezve azt állította, hogy politikailag üldözték. Ezért nem biztos, hogy alkotóként a legjobb formáját tudta kifutni. Ráadásul még az sem vigasztalta, ami Máriássy Félixnek vagy Herskó Jánosnak egész biztosan jólesett. Az ő hírnevüket filmjeiken kívül (bizonyos esetekben azoknál még jobban) tanítványaik örökítették tovább. Fábri Zoltánnak sok növendéke volt, akik azonban nem mitizálták mesterüket, mint Máriássy Félix vagy Herskó János tanítványai. Fábri az említett interjúban - a hetvenedik életévén túl - sok esetben levetette maszkját, és életére, a magyar filmgyártásra úgy tekintett vissza, mint aki tudja: az ő világa elmúlt, ám a rendszerváltás küszöbén helyénvaló volna kitakarítani szakmája Augiász istállóját. De erre őt már nem fogják felkérni.

Fábri műveiből feltűnően hiányzik a személyesség. Ahogy Jancsó Miklós vagy Szabó István kéznyoma egy-egy jellegzetes képkockán felismerhető, úgy Fábri Zoltán filmjeiből, különösen a koraiakból, hiába teszünk egymás mellé fotókat, meg nem mondható, kinek a művéből idéztünk. A személyesség hiánya azonban nem szemérmes korlátoltság nála, hanem szintén a kor lenyomata. Ugyanez mondható el filmjei stílusáról is, amelyet ha röviden kellene jellemezni, akkor - az expresszionizmus ernyője alatt - egyfajta praktikus eklektikaként írhatnánk le. Ma már jól látható ugyanis, hogy Fábri Zoltán hagyta magára hatni a kor éppen uralkodó divatját. Szeretett volna "modern" lenni. Persze puhán, a nézőket nem kétségbe ejtve. És talán nem is csupán saját elhatározásából: Fábri Zoltán képalkotó munkatársa filmjei zömében Illés György volt, több nemzedék tanára a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Neki köszönhető például, hogy a magyar operatőrt alkotóművészként lehet eladni a világban. A Fábri-filmek így egyben Illés-filmek is, még ha az operatőr egy-egy jelentős film esetében volt más is, például Hegyi Barna vagy Széchenyi Ferenc.

Miért lehet fontos ma - azon kívül, hogy az analízist az életmű önmagában is indokolttá teszi - Fábri Zoltán pályájának elemzése? A válasz kézenfekvő: ha fölidézzük filmjeit és létrejöttük többnyire korszakfüggő körülményeit, talán arra is választ kapunk, hogy milyen volt az állami filmgyártás, milyen eredményeket hozott, milyen hátrányokkal járt, kik tették naggyá és kik tették tönkre, és vajon a rendszerváltás pillanatában szükségszerű volt-e a magyar film mélyrepülése, holott a szakma a rendszerváltás motorjának hitte magát.

...

Hetvenötödik születésnapjára különleges ajándékot kapott: ezen a napon mutatták be a Filmintézet mozijában a Körhinta felújított negatívjáról készült első pozitív kópiát. Megérte ugyanis azt, hogy a Körhinta a megsemmisülés szélére került, s csak áldozatos munkával, kockáról kockára restaurálva sikerült megmenteni az utókornak. Szabó István és Illés György tartott bevezetőt az Örökmozgó moziban zajló ünnepség (baráti összejövetel?) előtt. Szép mondatok hangoztak el. Például Szabó Istvántól: "A mai este számunkra ünnep, mert ha elalszanak a teremben a lámpák és a vásznon újra fölfénylik Törőcsik Mari tekintete, talán egy kicsit újra megfiatalodunk másfél órára, és akkor ismét hálásak lehetünk Fábri Zoltánnak." A pódiumra lépett Fábri is, hófehér hajjal, beesett arccal, s az utóbbi tíz évben növesztett ritkás bajusszal és szakállal. Az alábbi rövid beszédet mondta:

"Nem kell, azt hiszem, hangsúlyoznom, hogy milyen meghatottan és elszorult torokkal állok itt, mert hiszen most valami olyasmi történt, hogy egy veszendőbe menő filmnegatívot, ami nélkül pozitív soha nem lehet, megmentettek. Ami engem illett, nem is tudom, lehet-e bármi jogosabb, mint hogy eszembe jusson egy nagyon kiváló, századfordulón élt nagy piktor, akit úgy hívtak, hogy Rippl-Rónai József. Van egy ismert képe, amit 1904-ben festett, és aminek az a címe, hogy Aki már csak az emlékeiből él. Ezen a képen egy nagyon szép és jól világított előtér ajtónyílása mögött, kevésbé jól világított, kicsit homályos, alkonyi hangulatú szobában, egy fotelban idős asszony ül, aki maga elé, a levegőbe réved és töpreng. Én azt gondolom, hogy miután én magam is korban már eléggé előre haladtam, bizony olykor rajtakapom magam, hogy egy fotelban ülök, és magam elé meredve gondolkozom. Lehet, hogy erre a mai estére is úgy fogok emlékezni, jogosan, mint aki már csak az emlékeiből él."

ISBN: 9789639552142

További könyveink ebben a kategóriában

további könyvek