Aurélie boldogan éli a gyermeket nevelő televíziós riporterek hektikus életét, amikor egyszer csak minden felbolydul körülötte. Telefonhívást kap régi szerelmétől, Alexandertől, a segélyszervezeti világ hajdani ikonjától, akivel kapcsolata akkor ért véget, amikor tíz évvel azelőtt a férfit váratlanul lecsukták. Aurélie képtelen ellenállni a kísértésnek, hogy utánajárjon, mi történt valójában, így hát elkezd riportkötetet írni a férfiról. A munkafolyamat során feltárul előttünk e két ember rendhagyó kapcsolata, és mi magunk is hatása alá kerülünk az egyszerre vonzó és taszító Alexandernek, saját bőrünkön tapasztalva meg a narcisztikus határsértés lélektanát.
„Négy adag, minimum. Erre gondol, miközben kikotorja a rizst a lábosból a szemetes fölött. Összetapadt, túlfőtt szemek. Most, hogy elütött éhével nézi: mint egy kukaccsalád. Mellkasában mégis gyufalángnyi boldogság lobban. A luxus nem a szükségesben, hanem a fölöslegesben rejlik. A lábosból a maradékot kitessékelő fakanál tompa gongütése. Nem, másról van szó. A mozdulatok nemtörődömsége. Ételt kidobni: jó. Gondolj Az Éhező Kisgyerekekre! – Nem, most egy pillanatra nem gondol Az Éhező Kisgyerekekre. Semmi köze Az Éhező Kisgyerekekhez. Aurélie egyetlen kisgyerek iránt érez felelősséget, aki most odafönt alszik.”
Részlet a regényből
Wekerle Szabolcs 1973-ban született Budapesten. Műfordító és újságíró, a Magyar Hang hetilap szerkesztője. Tanulmányait az ELTE-n végezte, első holland fordítása 1997-ben jelent meg, azóta közel negyven könyvet fordított, köztük a holland irodalom olyan klasszikusait, mint Harry Mulisch, Tonke Dragt, Guus Kuijer, vagy éppen Arnon Grunberg.
Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.