Ingo F. Walther - Rainer Metzger
Van Gogh
festői életműve

Illusztráció: Gauguin széke könyvekkel és gyertyákkal, Arles, 1888

Ez az egyedülálló összeállítás a nagyközönségnek készült, de a szerzők reménye szerint a szakemberek is haszonnal forgatják majd, hiszen még ma sem vagyunk valójában tisztában a Van Gogh-i életmű gazdagságával. Festményei közvetlenül váltanak ki érzelmeket. Azért hatásosak, mert alkotójukat szenvedélyesen érdekelte az ember és a természet. Ám a világgal való naiv azonosulásból fakadó örömöt minduntalan beárnyékolja a végső dolgok, a menny és a pokol, az utolsó ítélet szelleme, a létezés mulandósága és a halál gondolata. A gyengéden kinyújtott kéz az utolsó pillanatban mindig visszarándul, hiszen túl sok sebet ejtettek már rajta. Van Gogh saját tapasztalataira hagyatkozott, s a sors könyvében nem szántak neki könnyed, gondtalan életet. Ráadásul korának gyermeke volt, egy olyan században nőtt fel, amelyben az ember magára maradt, kezét elengedte az Isten - e század sok különös, sőt önpusztító szülöttjét őrizte meg az emlékezet.

Részlet a Bevezetőből:

... A 19. században a szenvedő művész új típusa született meg: a magányos, az elveszett, az őrülettel viaskodó, kétségbeesett alkotóember. Korábbi időkből csak elvétve ismerünk ilyen típust. A 19. századi művészek, nagyszerű és mélyen gondolkodó elmék gyakran önmagukat áldozzák fel. Hölderlintől, Goyától, Friedrichtől, Rungétól és Kleisttől kezdve Daumier-n, Stifteren, Nietzschén és Dosztojevszkijen át Van Goghig, Strindbergig és Traklig tart a kor szorításában vergődők sora. Mindannyian attól szenvedtek, hogy Isten eltávolodott tőlük, >>halott<<, s az ember magára maradt".

Van Gogh székei metaforikusan fejezik ki a 19. század válsághangulatát, s egybecsengnek Sedlmayr némileg pátosszal telített szavaival. Nem érthetjük meg az idegrohamokkal kikövezett, majd öngyilkosságba torkolló Van Gogh-i via dolorosát, ha nem értjük a századot, amelyben élt. A festő "a század betegségétől" szenvedett, ebből fakadt az önsorsrontó világfájdalom, melyet az osztrák történész az istenhit elvesztésével próbál magyarázni. Egon Friedell Az újkori kultúra történetében - jóllehet sajátosabb fogalmakkal - ugyanebbe az irányba halad: "Gyakorta és fennen hangoztatták, hogy életünk szürkébb és hétköznapibb lett ugyan, ám cserébe okosabb, lakályosabb, emberibb, tehetősebb is; de ez tévedés. Ha van embertelen évszázad, akkor az a 19.; a >>technika diadalmenete<< tökéletesen elgépiesített, azaz elbutított bennünket; a pénz imádásának az emberiség maradéktalan és menthetetlen elszegényedése lett a következménye, az istenéből kivetkőztetett világnál erkölcstelenebbet, sőt kényelmetlenebbet elképzelni sem lehet. Amidőn az újkor embere a jelenkorba lép, abszurd, egyszersmind elkerülhetetlen pokoljárásának legbelső körébe ér" (Adamik Lajos fordítása).

Csak akkor lehetünk következetesek, ha Van Gogh életét és munkásságát nem az egyéni sors, hanem a történelem szemszögéből vizsgáljuk. Az életében elszenvedett kudarcának, majd kulturális ellenvilágának későbbi (túlontúl) gyors elismerésének okait nem a magányos, látomásos ember érinthetetlen kínjaiban kell keresnünk. Éppen ellenkezőleg: ésszerű magyarázatra Van Goghnak az elismertetéséért vívott fáradhatatlan küzdelmében találunk, aki ezt a harcot még annak árán is vállalta, hogy a társadalom csakis a kívülálló, a magányos zseni képét volt hajlandó elfogadni. Ha valaki akarata ellenére vált zseniális művésszé, az Vincent van Gogh volt.

Tartalom

(Fordította: Molnár Magda)

A kiadóban a magyar nyelvű kiadványok 20 %- os, az idegen nyelvű kötetek 10 %- os engedménnyel, készpénzért megvásárolhatók. A megrendeléseket postai szállítással is teljesítjük, ez esetben a postaköltség a vevőt terheli. A könyvek áráról és a postaköltségről előre küldjük a csekket, majd a pénz beérkezése után postázzuk a könyvet és számlát.