Művészet a digitális terjesztés korszakában 

1993-ban, a "dot-com" fellendülésének kezdetén két művész, Joan Heemskerk és Dirk Paesmans ellátogatott a kaliforniai Szilícium-völgybe. Amikor hazaértek, egy hálóhely-mint-műtárgyat készítettek, a jodi.orgot, amelynek világító zöld szövege és villogó képei mintha dekonstruálni akarnák a világháló vizuális nyelvét. Heemskerk és Paesmans talált képeket és kódokat forgattak vissza, akár a dadaisták, akik újságok, magazinok tipográfiájával és képeivel játszottak hasonló módon. A jodi.org sok ember gondolkodásmódját változtatta meg a világhálóról, demonstrálva, hogy az nem pusztán információk közzétételének új módja, hanem művészeti médium is, akárcsak a festészet, a fotó vagy a videó. Az újmédia-művészet más alkotásaihoz hasonlóan a jodi.org a modern technológiát művészi célra használta fel.

Az 1994-es év vízválasztó volt a médiatechnológia és a digitális kultúra összefonódó történetében. A Netscape bemutatta az első kereskedelmi forgalomban kapható böngészőt, jelezve, hogy az internet a főleg egyetemi oktatók és informatikusok, programozók által használt hálózatból a személyes kommunikáció, a kereskedelem és a publikáció terepe lett. Az olyan szakkifejezések, mint a "háló", a "web", "kíbertér" és "dot-com" hamarosan a nemzetközi nyelv részévé váltak. Egy nagyobb társadalmi változás körvonalazódott az ipari termeléstől az információgazdaság, a hierarchikus szervezetektől az elosztott hálózatok, a helyi piacoktól a globális üzletek felé. Az internet minden ember számára mást és mást jelentett: a vállalkozóknak a gyors meggazdagodás új módját, az aktivisták számára a politikai ügyek támogatásának hatékony eszközét, a médiamágnásoknak pedig az információ új terjesztési csatornáját. Ez utóbbi csoport kezdte használni az "újmédia" kifejezést az olyan digitális publikációs formák leírására, mint a világháló és a CD-ROM. A "régi média" vállalatai számára ezek az ígéretes technológiák elmozdulást jelentettek a hagyományos terjesztési formáktól, mint az újság vagy a televízió, az interaktív multimédia feltörekvő formái felé. 1994-ben fontos médiavállalatok - például a Hearst, amely számos újságot és tévéhálózatot birtokolt az Egyesült Államokban - "újmédia" részlegeket és szakmai csoportokat (például a New York New Media Associationt) hoztak létre. Ugyanekkor művészek, kurátorok és kritikusok is használni kezdték az "újmédia-művészet" fogalmát, olyan munkákra utalva, amelyek - például az interaktív multimédia-installációk, a virtuális valóság környezetek és a hálóalapú művek - mind digitális technológiát használtak.

Az újmédia-művészet és más, régebbi kategóriák, mint a "digitális művészet", a "számítógépes művészet", a "multimédia-művészet" vagy az "interaktív művészet" gyakran helyettesítik egymást a köznyelvben. Mi, ebben a könyvben, az újmédia-művészet fogalmat használjuk az olyan projektek leírására, amelyek a feljövő technikákat alkalmazzák, és ezen eszközök kulturális, politikai és esztétikai lehetőségeivel foglalkoznak. Az újmédia-művészetet két nagyobb gyűjtőfogalom - a művészet és technológia, illetve a médiaművészet - részeként határozzuk meg. A művészet és technológia olyan alkalmazásokra utal, mint az elektronikus művészet, a robotművészet, génművészet (Genomic art), amelyek adott esetben az új technikákat használják, de nem feltétlenül kapcsolódnak a médiához. A videoművészet, a közvetítésművészet (Transmission art) és a kísérleti film, azaz az olyan művészeti formák, amelyek által használt médiatechnológiák a kilencvenes években már nem számítanak újnak, a médiaművészethez tartoznak. Az újmédia-művészet tehát e két terület metszéspontja. Könyvünkben tudatosan csak olyan munkákat tárgyalunk, amelyek az újmédia-művészet kifejezés 1994-es, szélesebb körű elterjedése után készültek, valamint olyan művekre összpontosítottunk, amelyek kifejezetten ösztönző hatásúak vagy az újmédia-művészeti gyakorlat egyik fontos területét példázzák, illetve konceptuális szempontból kivételesen kifinomultak, technikai értelemben újítók vagy társadalmi szempontból fontosak.

Nehéz feladat kiválasztani azt, hogy mi számít médiatechnológiának. Az internet, amely számos újmédia-művészeti projekt központi eleme, maga is heterogén, és állandóan változó számítógépes hardverekből és szoftverekből - szerverekből, routerekből, személyi számítógépekből, adatbázisokból, szkriptekből és adatokból - áll, olyan rejtett protokollok vezérlete alatt, mint a HTTP, a TCP/IP és a DNS. Az újmédia-művészetben más technológiák is jelentős szerepet játszanak, egyebek között video- és számítógépes játékok, biztonsági kamerák, drót nélküli telefonok, kéziszámítógépek és helyzetmeghatározó eszközök (GPS). Azonban az újmédia-művészet nem határozható meg az itt tárgyalt technikákkal; épp ellenkezőleg, kritikai vagy kísérleti használatuk során ezeket a technológiákat az újmédia-művészek művészeti médiumként definiálják újra. Például az RSG művészeinek kezében az adatmegfigyelő szoftver - hasonló ahhoz, amelyet az amerikai FBI is használ - a művészi adatvizualizáció eszközévé válik. A szoftver kreatív lehetőségeinek feltárása mellett az RSG a biztonsági megfigyelőrendszerek használatát is kritikával illeti...

Ken Goldberg
Telekert      
Méretre készült ültetőgép, ipari robotkar (Adept 1), öntözőrendszer, videokamerák, www interfész
Kulcsszavak: installáció, távjelenlét, részvétel
http://queue.ieor.berkeley.edu/~goldberg/garden/telegarden

Hogyan bízhatunk meg abban, amit a hálózaton látunk és honnan tudjuk, hogy hiteles? A Telekert, amely 1995-ben került fel a világhálóra, olyan kérdéseket vet fel, amelyeket a művész "telepisztemológiának" nevez; ez a mediatizált, távoli forrásokból (mint az internet) nyert tudás természetének tanulmányozása. A műtárgy annak lehetőségét ígéri a világ bármely részéről származó kertészek számára, hogy a világhálón keresztül élő növényeket öntözhetnek és ápolhatnak egy, az autógyárakban használtakhoz hasonló robotkar segítségével.
Ken Goldberg művész, a kaliforniai egyetem mérnök professzora arra késztet bennünket, hogy fontolóra vegyük, vajon tényleg létezik-e a kert? Azon tűnődünk, bízhatunk-e abban, hogy a látogatók akciói valóban segítették-e a Telekert hálóhelyén bemutatott virágzó és zöldellő növények növekedését, vagy pedig az egész mű színpadi beállítás? Noha a robot és a kert egyaránt valódi és tényleg a felhasználók irányítják a világhálón keresztül, Goldberg azt állítja, hogy "a médiatechnológia általában a hitetlenkedés felfüggesztésének irányába hat. Én elő kívánom segíteni a hitetlenkedés visszatérését." ...