Ruth Strasser
Kultúra és művészet Toscana földjén -
ahol a reneszánsz bölcsője ringott
/részletek/

Nyárest egy toscanai vidéki házban: A lemenő Nap sugarai szokatlan színorgiába vonják az előttünk elterülő tájat. A látványt a szalmasárgától a sötétlilán, szürkészöldön át a mélyfeketéig megannyi színárnyalat gazdagítja. A lágyan elfolyó dombság vonulatai, akár távoli hullámok, egymásba olvadnak. A panorámát színpadi díszletként keretezi a háttérben magasodó Apuáni Alpok, az Appenninek és a Monte Amiata hegylánca. A természet alkotta látványból a figyelmes szemlélő előtt lassanként kibontakozik egy másik, emberkéz teremtette táj finom szőttese. Legelők és termőföldek, habarcs nélkül emelt kőfalak végtelen sora, tanyák, olajfaligetek, szőlőskertek hosszúkás, négyzetes vagy rombusz alakú foltjai, fallal körkörösen körülvett magas tornyú települések a dombtetőkön. Az évezredes emberi tevékenység nyomai. Toscana a tágan értelmezett kultúra földje.

Toscana a Kr. e. első évezredben élt etruszk őslakókról kapta a nevét. A régió Diocletianus római császár (Kr. u. 284 - 305) közigazgatási reformjának köszönheti a Tuscia elnevezést, ebből a középkorban lett Toscana, vagyis az etruszkok földje.

A legkülönbözőbb korok művészei merítettek ihletet etruszk szobrászati alkotásokból. Arnolfo di Cambio Madonnája erős hasonlóságot mutat Mater matuta ősi etruszk istennővel (Museo Nazionale Archeologico, Firenze), és Michelangelo időskori remekének, a Pietanak (Museo dell'Opera del Duomo, Firenze) Krisztus holttestét tartó Nikodemus-alakja is arra a halotti jelenetre emlékeztet, amelyet a mester a Buonarroti család tulajdonát képező etruszk szarkofágon láthatott. Vagy említhetnénk az Alberto Giacometti szobraiban újra fellelhető elnyújtott etruszk bronzfigurát, amit Gabriele d'Annunzio Esti árnyéknak (Ombra della sera) nevezett, valamint a szobrászművészet etruszk kezdeményeire tudatosan hivatkozó Marino Marini szintén modern Pomona-plasztikáit.

Természetesen a rómaiak nyomait is megtalálhatjuk Toscana területén. Elsősorban kimagasló mérnöki teljesítményük emlékeit, így a nagy konzuli utakat, amelyek mind délről északnak tartanak, a régi Rómából a hajdani Gallia felé: ilyen Toscana keleti részén a Via Flaminia, a középütt haladó Via Cassia és a Tirrén tengerpartot követő Via Aurelia, amely még ma is a Strada statale 1 néven ismert.

Figyelemreméltó a toscanai síkvidék városainak sakktáblaszerű alaprajza. Firenze, Pistoia, Lucca és Pisa eredetileg római veteránkolóniák voltak, melyeket Cardo-Decumanus-rendszerben a várost kelet - nyugat irányban átszelő főúttal, középen fórummal alakítottak ki. Többé-kevésbé épen fennmaradt műemlékek, illetve feltárt romok sokasága nyújt bepillantást az antik római kor művészetébe, építészetébe.

Az Észak- és Közép-Európából Rómába, illetve még délebbi területekre tartó legfontosabb összekötőút átszelte egész Toscana hegyes-dombos vidékét. A forgalom két irányának megfelelően két névvel is illették: Via Romea és Via Francigena, vagyis a Rómába, illetve Frankhonba vezető út. Amerre csak elhaladt, gyors népességnövekedés, nagy gazdasági fellendülés következett be. A települések várossá fejlődésében nem alábecsülendő szerepet játszottak a vámbevételek, a helyi kézműves áruk és mezőgazdasági termények iránt mutatkozó kereslet, a fogadók állandó kihasználtsága és nem utolsó sorban az idegen országbeli kereskedőkkel, nagy kereskedővárosokkal kötött üzleti kapcsolatok. Ebben az időben épültek a legkorábbi, máig fennmaradt templomok. Építészeti stílusuk a színpompás szaracén-mór művészet hatását tükrözi. A templomfalakat a legügyesebb kőfaragók finom selymek és szövetek mintáit utánzó kőcsipkéi díszítették. Hamarosan azonban egyedi ízek, helyi sajátosságok jellemezték a művészeteket. Bizánc és a kora középkor Krisztus-képéből, a világ győzedelmes urából szenvedő Krisztus lett, akit a kereszten ábrázoltak, Szűz Máriából, az ég királynőjéből immár gondoskodó istenanya. Giotto fizikai valóságában mutatta meg az embert, Boccaccio a társadalmi rétegek mindennapjait, polgárok és parasztok, papok és kézművesek örömét-bánatát ábrázolta. Dante a vidéki nép ízes nyelvén írta meg az Isteniszínjátékot.

Már ekkoriban föltűnt a toscanaiak kifejlett érzéke a művészetek iránt. Ristoro d'Arezzo egyházi író 1282-ben a következő szavakkal emlékezett meg a napvilágra került híres antik vázaleletekről (Vasi aretini): „Jeles díszítményeik láttán az elragadtatástól majd' megbolondultak az értők”. Kétszáz évvel később Savonarola hasonlóan nyilatkozott: „Sokan annyira elragadtatják magukat egy jó festménytől, hogy szemlélése közben egész izgalomba jönnek, szinte teljesen megfeledkeznek magukról”. A firenzei dóm keleti szárnyának tervét először maketten készítették el, hogy azután a nép ítéletére bízzák a döntést. 1367. október 27-én a város előkelő családjai e célból elvonultak a dóm előtt. A feljegyzések 354 szavazati jogával élő firenzei polgárról szólnak.

A Mediciek alatt Firenze a humanizmus és a reneszánsz tán legjelentősebb központja lett. Az uralkodócsalád példa nélkül álló mecénási tevékenysége soha nem látott mértékben felvirágoztatta a művészeteket. Az emberi szem - Leonardo da Vinci szavai szerint a börtönbe zárt test ablaka - eleddig rejtve maradt dolgokat láthatott meg, felfedezte a centrális perspektívát, megint szabadon álló, körbejárható meztelen szoboralakokban, újszerű, topográfiai ismereteket nyújtó város- és tájképekben, az emberi életet ábrázoló művekben gyönyörködhetett. Portré és életkép ekkor vált önálló műfajjá a festészeten belül. Tervszerű, részben pápai parancsra folytatott kutatásokkal megmentették az ókor irodalmi és forrásanyagát az utókor számára. A klasszikus ókori nyelvek és szerzők immáron rendszerezett ismerete a mitológiai témákban is mélyebb tájékozottságot eredményezett, ami egyben a festészet, szobrászat, költészet gazdagodását jelentette. Marsilio Ficino (1433 - 1499) firenzei újplatonizmusa is ebből a tudásanyagból merített.

Újjászülettek a tudományok is. Anatómiai kutatások kezdődtek, a történelemtanítást egyetemi diszciplínává tették, és a Medici-udvarban bemutatták Jacopo Peri (1561 - 1633) megzenésített melodrámáját, az első operát. Kolumbusz Kristóf (1452 - 1506) Paolo Toscanelli földrajztudós új világtérképe alapján indult Kelet-Indiába, és megtalálta a végül egy firenzei tengerész-felfedezőről, Amerigo Vespucciról (1451 - 1512) elnevezett Amerikát. A Mediciek megbízásából épült Uffizi-palota kifejezetten e célra kialakított részében művészeti gyűjteményt rendeztek be, a legelsők egyikét, amely később Európa más fejedelmi gyűjteményeihez hasonlóan egy jelentős múzeum törzsanyagát adta. Elsősorban antik szobrok, festmények, iparművészeti tárgyak, érmék és könyvek alkották a kollekciót, de az emberi találékonyságot és a természet sokszínűségét is tükrözték az ott összegyűjtött különböző természettudományos eszközök és ritka természeti jelenségek tanúbizonyságai. Művelt műértők körében véleményezték, vitatták meg a gyűjtemény újabb és újabb szerzeményeit. Egyre több kutatást kezdeményeztek és támogattak. II. Ferdinando de'Medici pártfogásába vette Galileo Galileit (1564 - 1642), amikor az inkvizíció elítélte a tudóst. Alkímiával is próbálkoztak a laboratóriumokban, és szétmorzsolt hegyikristállyal kísérletezve próbáltak rájönni a kínai porcelán féltve őrzött titkára. Addig nem tapasztalt virágkorukat élték az ún. pietra-dura-technikával, féldrágakövek hézagmentes összeillesztésével készült berakásos munkák. Kialakult a Művészeti Akadémia intézménye, majd Leopoldo de'Medici bíboros pártfogásával létrejött az Accademia del Cimento (Természettudományi Akadémia), Európa első tudományos akadémiája. Új karokkal bővült a sienai, pisai és firenzei egyetem, a mezőgazdaságban új szőlő- és gyümölcsfajták nemesítésével, ismeretlen zöldség- és dísznövények honosításával kísérleteztek. Meglepő, hogy ezekben a századokban a társadalom minden rétege részt vett a művészeti életben. A középületek építési bizottságaiban minden elképzelhető foglalkozás képviseltette magát: ékszerész, asztalos, szőnyegszövő, matematikus, látszerész, kornétás, urasági hírvivő és kódexfestő. Az épületek gondozása, az állagmegóvás és a díszítés szintén a céhek feladata volt. A firenzei városi tanács megbízásából Brunelleschi tervei alapján 1419-ben felépült híres lelencházban (Ospedale degli Innocenti) nem csak a gyakran ezernél is több gyermek oktatásáról, neveléséről gondoskodtak, de új gyógyszerekkel, oltással és tehéntejes táplálással is kísérleteztek.

Az utolsó Medici, a gyermektelen Gian Gastone (1671 - 1737) halála után Toscana Nagyhercegség a Lotaringiai-uralkodóház kezére került. Így lett Lotaringia hercege, Ferenc István, a későbbi I. Ferenc császár 1737-ben Toscana nagyhercege. 1765-ben bekövetkezett halála után másodszülött fia, Pietro Leopoldo vette át helyét. A Habsburg-ági utódok alatt osztrák hatásra és az élet minden területét átfogó reformoknak köszönhetően Lombardia mellett Toscana is az európai felvilágosodás egyik mintaállama lett. Eltörölték a bíróságok előjogait, megújították az igazságszolgáltatás túlhaladott intézményrendszerét, megszüntették a templomok menedékjogát, a művészek hadkötelezettségét, és felszámolták a céheket. Az egyház, a Medici család és a Szent István vértanúról elnevezett szerzetesrend mezőgazdasági javait, földjeit nyilvános árverésre bocsátották. A toscanai lápvidék lecsapolásával javult a termőföld és a terméshozam. Megreformálták az oktatásügyet, és a gyógyászat, illetve az anatómia oktatása a kórházakból átkerült az egyetemekre.

Napóleon, miután a kezdeti köztársasági formát Olasz Királyságra változtatta, és 1805-ben Milánóban királlyá koronáztatta magát, folytatta a szekularizációt, a vallási rendek és a céhek már megkezdett felszámolását. Bevezették a telekkönyv-nyilvántartást, lakásbejelentő hivatalokat, kereskedelmi és iparkamarákat hoztak létre, utakat építettek, és Pisában megalapították a császári Scuola Normale Superiorét, amely napjainkban is elit egyetemnek számít. A Habsburgok idején, illetve az 1795-től 1815-ig tartó francia befolyás alatt a toscanai polgárságban új nemzeti tudat fejlődött ki, amely oly erős szabadság- és függetlenségvággyal párosult, hogy azt már sem a Bécsi Kongresszus, sem az azt követő restauráció - III. Ferdinánd nagyherceg visszatérése Toscanába - nem volt képes letörni. A Risorgimento, vagyis az olasz egység megteremtésének korában jelentek meg Giacomo Leopardi, Ugo Foscolo, Alessandro Manzoni és sok más döntően nemzeti érzelmű író, költő és politikus fő művei, amelyek nagy hatással voltak a szabadságharc menetére és a nemzeti egység gondolatának kialakulására.

Ebben a politikai légkörben hagyományainak köszönhetően Toscana lett az olasz tudósok, titkos társaságok és összeesküvők találkozóhelye. Kezdeményezésükre jött létre 1821-ben a Gabinetto Scientifico Letterario irodalmi-tudományos munkaközösség, illetve az 1821 és 1833 között megjelenő Antologia. A folyóiratot Gian Pietro Vieusseux genfi protestáns irodalmár alapította, publikálási lehetőséget nyújtva ezzel íróknak, költőknek, történészeknek és más tudományterületek képviselőinek. Nemzeti irányultságú tudományos konferenciákat rendeztek Firenzében, Pisában és Lucca városában; az Accademia dei Georgofili agrárpolitikával kapcsolatos tudományos tanácskozások színhelye volt. Az 1848-as forradalmi eseményekre II. Leopold nagyherceg elnyomással, drákói megtorló intézkedésekkel válaszolt, mégis csak az osztrák csapatok védelme alatt tudta tartani magát. Amikor 1859 áprilisában győzött a firenzei nemzeti felkelés, a nagyherceg elmenekült, és a firenzei Ricasoli báró vezetésével megalakult Ideiglenes Kormány kikiáltotta a Habsburg-uralom megszűnését Toscanában.

1860-ban Toscana népszavazás útján csatlakozott a Szárd-Piemonti Királysághoz, és ettől kezdve politikai fejlődése megegyezett az országéval. 1865 és 1871 között Firenze volt egész Olaszország fővárosa.

Természetesség, mérték és harmónia nem csupán a toscanai táj meghatározó sajátosságai, ezek jellemzik Toscana büszke, ám rendkívül szívélyes lakóit is. Mintha a régió kulturális sokszínűsége, természeti gazdagsága és műkincseinek bősége az emberek sajátos szerénységében öltött volna testet, amely leginkább három egyszerűen hangzó személyiségjegyben foglalható össze: genuinit a - gentilezza - garbo, eredetiség - szívélyesség - báj.

Toscana mai lakói elfogulatlanul, ugyanakkor öntudattal viszonyulnak múlthoz és jelenhez, minden ismerthez és ismeretlenhez. Nekik és elődeiknek, etruszkoknak és rómaiaknak, a középkor és a reneszánsz embereinek köszönheti a toscanai táj szemet-lelket gyönyörködtető eszményi harmóniáját.