Fotó

Sajtóvisszhang

E. CSORBA CSILLA
SZÉKELY ALADÁR A MŰVÉSZI FÉNYKÉPÉSZ
(1870-1940)

1977-ben a Műcsarnokban megrendezett Székely Aladár-fényképkiállítást egy frissen végzett muzeológus nyithatta meg. A nagy megtiszteltetés hatása alatt fogalmazódott meg benne a szándék, hogy egyszer kötetbe gyűjti az írók és művészek barátja legszebb felvételeit, méltó emléket állítva egy nem mindennapi emberi-művészi teljesítménynek. Azóta 26 év telt el, Székely fotói a legtöbb irodalomtörténeti mű elmaradhatatlan kellékeiként jelentek meg, nélkülük nem nézne szemünkbe ismerősként Ady Endre, Csinszka és az Édes, nem bírnánk Babits tüzes prófétai tekintetét, Kaffka Margit szuggesztív pillantását, az ifjú Móricz Zsigmond félszegen álló telt alakját. Képei lassanként feltámadnak, s mint a művész életében oly sokszor, átlépik az országhatárt és megmérettetnek a külföldi pályatársak legjobbjaival. Egyre megalapozottabban remélhetjük, hogy hamarosan felfedezi talán a művelt külvilág is, miszerint egy távoli alföldi kisvárosból induló magyar fényképész tehetsége, tanulmányai és ismeretei révén, továbbá a különböző hatások integrálása eredményeként meghaladta saját mestereit, és a legnagyobbak táborához csatlakozva az európai fotóművészet élvonalába emelkedett.

A terv megvalósítását nem kevésbé inspirálta az a tény, hogy bár Székely szerepét a modern magyar fotóművészet megteremtésében kortársai egyértelműen úttörő jelentőségűnek nevezték, jelentősebb publikáció Dávid Katalin 1968-ban megjelent kis kötetén túl mindmáig nem született róla. Műtermét a háború során bombatalálat érte, s a becsapódás következtében oeuvre-jének jelentős része elpusztult. Csupán kis hányadát, a legféltettebbeket költöztethette magával egyedül maradt felesége a rokonokhoz, s a szűkös, kiszolgáltatott körülmények közepette a néha beázó pincébe szorult a kincseket érő kultúrtörténeti hagyaték. Jóval Székely Aladárné halála, 1954 után, az 1970-es években gondolt arra a rokonság, hogy megszabadul a sérülékeny üveglemezek tucatjaitól, a nehezen tárolható nagy méretű fotóktól, s biztos helyen, közgyűjteményben helyezi el azokat. Elsősorban erre - a családi gondoskodásnak köszönhetően a Magyar Fotóművészek Szövetségéhez (ma Magyar Fotográfiai Múzeum) és a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz eljuttatott törzsanyagra - alapozhatjuk ismereteinket, miközben tisztában vagyunk azzal a - a képes folyóiratok illusztrációinak feltárása alapján még nyilvánvalóbb - ténnyel, hogy mennyire töredékes ez a kollekció. E tipikusan közép-európai művészsors velejárója továbbá az is, hogy miközben életében magasztalták, halálát követően hosszabb időre elfeledték. Mindennek következtében életrajzi adatai sok esetben tévesen jelentek meg.

Az 1870-es években a magyar szellemi-művészeti életet megújító generáció indult útjára. A sokban feudális viszonyokat őrző, a hagyományostól nehezen elszakadó Magyarország ettől az időponttól kezdődően vált a polgári fejlődés, a kapitalizálódó gazdaság és a modern művészet csíráinak termékeny talajává. A Monarchián belül a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet, a társadalmi átrétegződés fokozatosan együtt járt az oktatás, a tudomány és a művészetek fejlődésével. A provincializmus és a közömbösség béklyóit széttörni készülő, ritkán látott nagy generáció született, amely a természettudományok, a szociológia, a filozófia, a zene, az irodalom és a képzőművészetek terén a modern Magyarország alapjait rakta le, a tradicionális modern európai kultúrával egyenértékűt teremtett. Az eltérő társadalmi közegből, eltérő élményanyaggal érkező tudósokban és művészekben egy egyetemes mércével mérhető, a nemzeti hagyományokat is érvényesítő magyar kultúra megteremtése érdekében közös volt a magas fokú elhivatottság, a felelősségérzet és az ehhez párosuló öntudat. Amennyiben szokatlannak tűnik egy fotóművészről szóló könyv bevezetőjében a magyarság, európaiság, nemzetközi mérce emlegetése, úgy gondoljunk André Kertész, Brassai, Capa, Kepes, Munkácsi Márton nevére, ők munkásságukban e három értékrend egyesítésével szereztek elismerést nevüknek, hazájuknak. Székely Aladár elődjük, törekvéseikben méltó társuk, eredményeivel egyenrangú partnerük volt.

Az alábbi kötet célja az elmúlt időszakban folytatott kutatások legújabb eredményei alapján a lehetséges és szükséges kiegészítések, valamint módosítások megtétele, továbbá Székely Aladár jelentőségének, illetve a magyar fotótörténetben betöltött szerepének méltatása. Munkámhoz jelentős segítséget nyújtott Tamássy István, Gisser Gyula, Fischer György, továbbá Rónai Mihály András személyes visszaemlékezése az 1970-es évek végén, valamint Csillag János családkutatása, Kincses Károly adatbankja, Szilágyi Gábor történeti alapkutatásai, illetve Baji Etelka, Bilkei Gorzó Magdolna, Erdész Ádám és Zymai András segítsége, utóbbiért ez úton is szeretnék köszönetet mondani. Munkámhoz az alábbi intézmények gyűjteményének anyagát használtam fel: Békés Megyei Levéltár (BML), Erkel Ferenc Múzeum (Gyula), Magyar Fotográfiai Múzeum (Kecskemét), Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára (MNM), Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára (MTA), Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattára (OSZK), Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye, Petőfi Irodalmi Múzeum Művészeti tára (PIM). A fotókat készítették: Dabasi András, Dobóczi Zsolt, Gál Csaba, Walter Péter, Nagy Imre.

A kötet nem jöhetett volna létre a Soros Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alapprogram Fotóművészeti Kollégiuma, a Magyar Könyvalapítvány támogatása nélkül.

Az album főbb fejezetei

BEVEZETÉS

SZÉKELY ALADÁR ÉLETÚTJA

SZÉKELY ALADÁR ÉS ADY ENDRE

SZÉKELY ALADÁR PORTRÉMŰVÉSZETE

SZÉKELY ALADÁR ÉS A TÁRSMŰVÉSZETEK

ÖSSZEGZÉS

JEGYZETEK

FOTOGRÁFIÁK

A kiadóban a magyar nyelvű kiadványok 20 %-os, az idegen nyelvű kötetek 10 %-os engedménnyel, készpénzért megvásárolhatók. A megrendeléseket postai szállítással is teljesítjük, ez esetben a postaköltség a vevőt terheli. A könyvek áráról és a postaköltségről előre küldjük a csekket, majd a pénz beérkezése után postázzuk a könyvet és számlát.