Sangeet Duchane
SZABADKŐMŰVESSÉG
Előszó
A szabadkőművesség a 17. század óta létező testvériség. Azóta is fraternitásként, vagyis fivérek szervezeteként működik, jóllehet időközben létrejöttek rokon női testvériségek is. A szabadkőműves páholyok azért szerveződtek, hogy egyfajta misztikus iskolaként működjenek, ahol a fivérek összejöhetnek, hogy támogassák egymást a szellemi fejlődésben, és átadják egymásnak az ősi bölcsességet. A tagok szabadkőműves szervezetüket Céhnek nevezik.
A szabadkőművesség a deizmus egy formájaként jött létre, ami ebben az esetben annyit jelentett, hogy a résztvevők hittek egy Legfelsőbb Lényben, egy Teremtő Istenségben, akit A Világegyetem Nagy Építőmesterének tartottak (V.E.N.É.M.). A szabadkőművesség nem törődik az olyan részletekkel, hogy a különböző csoportok - a zsidók, a keresztények, a mohamedánok, a hinduizmus vagy bármely más vallás hívei - miként nevezik a Teremtőt. Jehova, az Atyaisten, Allah, Brahma egyaránt elfogadható számukra.
A szabadkőműves mozgalom a nagy vallási viszályok idején jött létre, amikor az egymással vetélkedő vallási csoportok véleménye csak egy dologban egyezett meg: aki nem ért egyet velük, azt meg kell semmisíteni, nevetségessé kell tenni, mégpedig a lehető legkíméletlenebb, legkegyetlenebb módon. Látva a mérhetetlen emberáldozatot, a szabadkőművesek megfogadták, hogy távol tartják magukat a vallási vitáktól, és arra törekszenek, hogy a nemzedékeken át öröklődő bölcsességeket személyes fejlődésük érdekében használják fel.
A szerzőről:
Sangeet Duchane eredetileg ügyvédként tevékenykedett. A kaliforniai Berkeley Egyetem nagy hírű teológiai szakán doktorált teológiából. Hosszú évekig foglalkozott spirituális kérdésekkel, meditációval és ezotériával. Élt Indiában és Japánban. Munkásságának középpontjában a vallási és a filozófiai hagyományokat összehasonlító tanulmányok állnak.
Fordította: Havas Lujza
A kiadóban a magyar nyelvű kiadványok 20 %-os, az idegen nyelvű kötetek 10 %-os engedménnyel, készpénzért megvásárolhatók. A megrendeléseket postai szállítással is teljesítjük, ez esetben a postaköltség a vevőt terheli. A könyvek áráról és a postaköltségről előre küldjük a csekket, majd a pénz beérkezése után postázzuk a könyvet és számlát.
