Sorstalanság

Miután kapott hideget és meleget a film a médiától nemzetközi szinten is, elkezdhetjük objektíven értékelni Koltai Lajos és Kertész Imre közös művét. Többen félreértelmezték a koncepciót, amit nem vethetünk a közízlés szemére, hiszen a jelen filmgyártása bevett stíluselemekre szakosodott. Ha nem elég határozott Kertész Imre, talán a film sikeresebb lett volna a korábban felmerült rendezők keze alatt, csak éppen a lényegét veszítette volna el, a koncepciót, amit Koltai Lajos olyan kifinomult érzékekkel kezelt. A kételyeket, a bizonytalanságot Marx József könyve segíthet tisztába tenni. Világosan, érthetően összegzi, tényeken alapulva a film történetét, külön fejezetben bemutatva a film rendezőjét, Koltai Lajost és a Nobel-díjas Kertész Imrét is megismerhetjük egy interjún keresztül. De megtudhatjuk pontosan azt is, hogy mi volt az oka a forgatás leállásának, hogyan ismerte meg egymást Koltai és Kertész, hogyan született meg a forgatókönyv és hogyan vált Nagy Marcell Köves Gyurivá. Az is nyilvánvalóvá válik, hogy a Sorstalanság nyelvezete, amely irodalmi szempontból sem szokványos, a képek komponálásában köszön vissza. Mert a filmben olykor a kép többet mond, mint a szó. Az arcok, a színek és a fények többet adnak ebben a filmben, mint általában szokott a mozgóképeken. A forgatáson készült fotók sem követik a megszokott formátumot. Gulyás Buda - A Sorstalanság standfotósa -, főállásban operatőr (a forgatások utolsó időszakában operatőre lett a filmnek) kizárólag fekvő formátumú képeket készített, mint mondta, operatőrként a kép formátuma minden esetben fekvő, így a fotók miért lennének mások. Ráadásul a szélesvásznú filmekhez hasonlóan a képek is egyedi méretű fekvő formátumok.

Marx József könyve fotóalbum is, amely gondosan szerkesztett, "kitalált" kiadvány. Minőségében és stílusában egyaránt méltó a filmhez.



Sorstalanság - Filmkönyv

A könyv pályaképet tartalmaz Koltai Lajosról, és végigkíséri a nagy nagy figyelemmel övezett film készülését a gondolat megszületésétől a kész kópiáig. A kötetet beszélgetés zárja Kertész Imrével, a történetet áttekinthetjük az ő szemszögéből is, tanúi lehetünk a szerző és a rendező közötti alkotói együttműködés létrejöttének. Az illusztráló képek a forgatás során készültek (Gulyás Buda felvételei).

PREMIER, 2005. február


Sorstalanság - Filmkönyv

A mozipremierrel közel egyidőben került a boltokba Marx József filmkönyve, amely a Koltai Lajos rendezésében, Kertész Imre Nobel-díjas regénye alapján készült Sorstalanság igen hosszú, problémáktól és küzdelemtől sem mentes útját követi végig. Első kézbevételkor, felületes áttekintést követően a könyv könnyen tűnhet egyszerű albumnak, képek tengerével operáló kiadványnak, erről azonban szó sincs. Bár gyönyörű fotókban nincs hiány, de aki csak egyetlen Marx-könyvet is olvasott, az tudja, tartalmas, a részleteket finoman kiemelő darabbal lesz dolga. Csalódás pedig senkit nem érhet, hiszen a szerző ezúttal is az őt jellemző alapossággal kezelte a témát.

Nincsen film rendező nélkül, így mielőtt végigkövethetnénk a készítés pillanatait, megismerhetjük Koltai Lajos életútját, amelyet Marx úgy tár az olvasó elé, hogy az ne csupán adatok tengereként funkcionáljon, hanem szerves részét képezze a kötetnek. A rendező rövid monográfiáján túl a kötet bemutatja a film sorsát, az első tervektől egészen az utolsó fénykép elkészültéig, feltárva olyan részleteket, amelyek eddig rejtve voltak az érdeklődők előtt.

Az acsarkodóknak továbbá nem árt tudni, hogy ez a könyv egy mozifilm születésének állomásait követi végig, így aki anyagiakkal és botránnyal kapcsolatos részleteket keres, az jobb, ha elkerüli a kötetet, amely egyszerűen csak az alkotókra és az alkotásra koncentrál, kiszűrve minden felesleges, oda nem illő tényezőt.

(Birkás Péter)
MoziNet Magazin, 2005. március



Három Vince újdonság
Sorstalanság - Filmkönyv

Az utóbbi években már megszokhattuk, hogy a neves filmesztéta, Marx József megörvendezteti olvasóit egy-egy művel: Jancsó Miklós két és több élete, Szabó István, Fábri Zoltán, A kétdimenziós ember. A napokban, a címben jelzett rangos szellemi műhely gondozásában az ötödik kötetét vehettük kézbe. Ezúttal a Nobel-díjas regényből, a Sorstalanság-ból készült remek filmalkotás előélete könyvének fő témája. A szerző először megismertet a kitűnő operatőrből rendezővé vált Koltai Lajos életével és munkásságával. Ezután következik a legterjedelmesebb rész, a Sorstalanság históriája, majd a Kertész Imrével folytatott berlini beszélgetést olvashatjuk. Filmográfia résszel zárul a színes felvételekben rendkívül gazdag, exkluzív kiadvány. Nem nehéz megjósolni, hogy jövőre vagy még inkább két esztendő múlva találkozhatunk majd a mű újabb változatával, amikor már fesztiválsikerekkel bővül a Sorstalanság könyve. A kötet ára: 4995 Ft.

...

Bányai János
Könyvkereső, 2005. március 4.


Sorstalanság - Filmkönyv

Jelentem, a Sorstalanság- mörcsöndájz beindult. A film premierjének idejére már itt is van az igényes kiállítású, színes képes könyv, mely a film alkotóit és persze Kertész Imre művét hivatott ünnepelni.

Jelen sorok írója ebben a pillanatban még nem tudja, hogy a film ad-e majd okot az ünneplésre, hiszen maga is e lapszám megjelenésekor reméli megtekinthetni az új filmet a moziban, viszont egyet biztosan tud: a Sorstalanság című regényt nem lehet eleget ünnepelni. S nagyjából hasonlóképpen áll a helyzet Koltai Lajossal is, akit mint operatőrt szintén feltétel nélkül lehet dicsérni, úgyhogy valóban azt kívánjuk, hogy rendezőként is teljesítse be várakozásainkat.

No de a lényegre: Nobel-díjas regényből készült grandiózus filmhez látványos könyv dukál! A szerző a hangsúlyt Koltai Lajosra helyezi, világos ez abból, hogy a kezdő fejezetben a világhírű magyar operatőr életét és munkásságát ismerteti színes anekdotákkal megtűzdelve, ahogy azt egy képeskönyvben kell. Áttekinthetjük az életművet, melyben az Agitátoroktól és a Jutalomutazástól kezdve a Déryné, hol van?, az Angi Vera és a Mephisto című filmeken keresztül Az óceánjáró zongorista legendájáig ívelve egy pompás operatőri karrier bontakozik ki előttünk.

A második fejezetben ismerhetjük meg azután a film tervezésének és elkészültének folyamatát. A forgatás során készült temérdek fotóval illusztrált rész a filmről magáról és a rendezés folyamatáról is tudósít, amolyan forgatási napló is egyben.

A harmadik fejezetben pedig egy interjút olvashatunk Kertész Imrével a könyvéből készült filmhez való viszonyáról. Végül a kiadvány végén Koltai Lajos filmográfiáját találjuk.

A Koltai Lajos munkásságáért rajongók már most gondolkodás nélkül vegyék meg a könyvet, szép darabja lesz ez gyűjteményüknek, azonban akik a Sorstalanság című filmet kívánják vele ünnepelni, azok előbb feltétlenül nézzék meg a filmet, mert mégis csak ez a fontossági sorrend!

Pesti Est - KR - 2005. február 10.


Egy film születése könyvben

A regényt az ember az örökkévalóságnak írja, a forgatókönyvet a rendezőnek. Számonkérték a könyv nyelvi radikalizmusát a forgatókönyvön, amit írtam, de számomra nyilvánvaló volt, hogy a film egy másik műfaj, amelyben majd megjelenik egy arc, megszólal a zene, s ez nem az általm megírt regény világa lesz, hanem egy másik, a film világa - mondta Kertész Imre abból az alkalomból, hogy a Vince Kiadó az érintett művészek jelenlétében bemutatta a Sorstalanság filmkönyv - Koltai Lajos filmje a Nobel- díjas Kertész Imre regénye alapján című könyvet. Az esemény néhány órával a film kedd esti premierje előtt zajlott, így kiváltképpen érdekes volt, hogy az író milyennek látja kapcsolatát a filmhez. Kertész Imre úgy fogalmazott: "A film a szeretet műve, olyan szereteté, amely minden nehézséget legyőzött. Korábban hat éven át a megfilmesítés útja akadályokkal volt tele, Koltai Lajos volt az, akiben megvolt a kitartás, legyőzte az akadályokat. A film Lajosé, mindent ő csinált, ez az ő műve. Ami létrejött, nagyon szép, nem tudtam kivülállóként nézni, Lajos bevont a világába."

A Vince Kiadó gondozásában megjelent kötet szerzője, Marx József nem csak a Sorstalanság című film megszületésének történetét követi dokumentarista hűséggel, hanem Koltai Lajos pályaképét is felrajzolja egy nagyvonalú esszében. Ugyancsak meglepetés a Kertész Imrével Berlinben készült interjú, amely a kötet zárórészében olvasható. A szépséges, gazdag fotóanyag s az egész kötet elegáns kivitelezése könyvművészeti darabbá avatja az albumot. Gulyás Buda operatőr forgatás közben készített fényképei a lapokon a komor pompa hangulatát idézik meg, kiváltképpen beszédesek a 13 éves regényhőst filmen megjelenítő Nagy Marcell portréfotói, a holokausztba vezető út képbe fogalmazott stációi.

S még egy idézet a könyvbemutatóról, Szabó Istvántól: "Büszke vagyok arra, hogy ezt a filmet a barátom csinálta."

Népszava - B.É. - 2005. február 9.