Schiff

"Ha zenéről beszél, az író könnyen melléfoghat: megpróbál szavakkal utánajárni annak, ami pedig teljesen kívül áll a nyelven, minthogy maga is az - zárt és önmagában kerek egész nyelv." (Kertész Imre)

Schiff András összegyűjtött írásait tartalmazza a kötet, és zenekedvelők igazi csemegéjeként olyan felvételekkel ajándékozza meg az olvasót, amelyeket a zongoraművész zeneakadémiai koncertjein rögzített a Rádió, így lettek a terjedelmes Schiff-diszkográfia új darabjai. Nemrégiben egyik hetilapunkban a könyvről ezzel a címmel jelent meg recenzió: Egy zongorázó főnemes iratai. Találó cím, noha nem mondhatjuk, hogy a vére tenné főnemessé ezt a zongorázó főnemest, sokkal inkább a zenéhez való viszonya, művészetének abszolút kékvérű jellege. Mi magunk inkább azt mondanánk: egy főnemesi zongorista iratait tartalmazza a kötet. Külön érdekes és figyelemre méltó, hogy a zenészek ritkán nyilatkoznak önmagukról, a zenéről: a hallgatónak gyakran bizony mindenfajta mankó nélkül kell hallgatnia a felvételeiket. Jól van ez így, persze, a muzsikusnak nem az a dolga, hogy állandóan fecsegjen, hisz valószínűleg azért zenél, mert önkifejezésének ez a megfelelő módja, nem az írás. Schiff András azonban szerencsére úgy ír, ahogyan zongorázik: előkelően, elegánsan, de sohasem finomkodva. A kötet első száz oldala lejegyzett beszélgetés, amelyben Schiff mestereiről, a magyar zenei életről, hanglemezkészítésről, fesztiválokról, versenyekről, különböző repertoárokról beszél, illetve vall személyes életútjáról, arról, hogy miért hagyta el az otthonát (1979-ben Londonba emigrált), s ezzel szoros kapcsolatban a politikáról is beszél. Nem mindennapi, ahogyan Schiff a zenész szerepét a közéletbe ágyazva szemléli. Persze nem politikai karrierről van szó, sokkal inkább arról, hogy az egykor elfogadható (vagy annak vélt) elefántcsonttorony a múlté, illetve Schiff számára már nem megengedhető. A könyv második felében részben személyes visszaemlékezések olvashatók a zongoraművész idősebb pályatársairól, például Szvjatoszlav Richterről, Fischer Annie-ról, Solti Györgyről, Végh Sándorról, részben különböző lemez- és koncertkísérő szövegeket olvashatunk Bachtól Bartókig. Rendszeresen visszatér a kottakiadások problémája: Schiff vallja, hogy csak úgynevezett urtext szövegből érdemes játszani. Olyanból, amely a szerző keze nyomának modern kiadása. Ilyen például a Könemann Kiadó Beethoven-zongoraszonátáinak kiadása. Schiff András különleges szerepet tulajdonít a hangversenyműsorok tervezésének, s ezt a munkát a konyhaművészethez hasonlítja: nem mindegy, mit, hogyan, mikor eszünk, hogyan tálaljuk. "Egyetlenegy fajta kreatív művészet létezik, amely hasonló a műsortervezéshez. Ez pedig - ne nevessenek - a főzés", írja. Schiff asztala valóban főnemesi vendégvárásra emlékeztet. És terítékén két évszázad muzsikája szólal meg.

Stílus, 2004. június

Pesthy Gábor írása a
café momus-ban

Emlékeznek még arra a helyes és tehetséges zongorista kisfiúra az 1968-as Ki mit tud?-ból? Igen, Schiff Andrásra gondolok, aki idén ünnepelte 50. születésnapját! E jubileumi alkalomra szép kiállítású és rendkívül tartalmas könyvvel ajándékozza meg a művészt a Vince Kiadó. Bár pontosabb, ha azt mondjuk, Schiff András ajándékozta meg tisztelőit és az összes zenebarátot egy nagyon olvasmányos, és sok érdekességet, "intimitást" tartalmazó művel.A Hamburger Klára gondozta, december elején megjelenő kötet első részében Schiff András mesél életéről, tanulmányairól, pályatársairól és mindenekelőtt a zenéről J. Győri Lászlónak. A második részben a zongoraművész zeneszerzőkről, zeneművekről és elhunyt zenésztársakról írt esszéi sorakoznak.

Megjelenik szemünk előtt a hatvanas-hetvenes évek társadalmi-politikai és művészeti korrajza. Laikusként például azt gondolhattuk, hogy a Ki mit tud?-on való részvétel előnyt jelentett az ifjú zongorista karrierjének beindulásához, holott szinte kizárólag hátrányokkal járt. Nagy nehézségek árán sikerült csak bejutnia a Zeneakadémiára. Igaz, hogy azután olyan tanárok csiszolták tudását, mint Kadosa Pál, Kurtág György és Rados Ferenc.

Fölvillannak a Kocsis Zoltánnal, Ránki Dezsővel és társaikkal töltött szorgos tanulóévek néha kellemetlen, néha vidám pillanatai. Bepillantást nyerhetünk a hetvenes évekbeli magyar koncertélet kulisszatitkaiba.

Schiff András azt is elmeséli, miért döntött úgy, hogy a hetvenes évek végén elhagyja Magyarországot, és külföldön próbál szerencsét. Ez a nem csekély kockázattal járó elhatározás végül szakmai szempontból is gyümölcsözőnek bizonyult. A művész tudása elmélyült, játékára olyan híres lemezkiadók is fölfigyeltek, mint a Decca vagy a Teldec. A magyar zenebarátok szerencséjére Schiff nem lett hűtlen hazájához, mint azt számtalan szebbnél-szebb koncertje bizonyítja.

A sok híres zenésszel való találkozásnak, együtt muzsikálásnak számos személyes vallomás állít emléket. Néhány név a teljesség igénye nélkül: Fischer Annie, Solti György, Végh Sándor, Sándor Frigyes, Rudolf Serkin, Rafael Kubelik.

Végül, de nem utolsó sorban rengeteg érdekességet olvashatunk a zeneszerzőkről és szerzeményeikről. Hogyan kell előadni Bach billentyűs műveit és Mozart zongoraversenyeit? Miért remekművek és milyen problémákat vetnek fel az előadás szempontjából Haydn, Beethoven és Schubert zongoraszonátái? Melyek a kedvenc Schumann, Chopin és Bartók zongoraművek? Ráadásul mindezt olyan szemléletesen írja le Schiff, hogy minden zenei előképzettség nélkül megérthető.

A könyvvel nemcsak a zenei szakirodalom vált gazdagabbá, de elolvasása bátran ajánlható mindenkinek, aki még csak most barátkozik a komolyzenével, sőt a zongoramuzsika iránt kevésbé érdeklődők is csemegézhetnek belőle. A zongorairodalom kedvelői számára pedig kihagyhatatlan, rendkívüli intellektuális élvezetet nyújtó olvasmány, amely azonnali zenehallgatásra ösztönöz.