Művészeti kalauz

Martina Padberg
Párizs
Művészeti kalauz

Részletek

Időutazás - Lutetiától a Défense-negyedig

Párizs végtelenül titokzatos és néha a végletekig sokszínű város - olyannyira, hogy, Julien Green francia író, haláláig elkötelezett párizsi polgár szerint voltaképpen többes számban illene beszélnünk róla. A város világtörténelmi változások jelentős színtere volt és maradt: a franciák bevehetetlen, örök fővárosa, a barokk udvari pompa kiteljesedése, feszültségtől terhes forradalmi gócpont, a polgári öntudat fényes díszlete, szociális és etnikai gondokkal küzdő nagyváros - és mindezek mellett olyan varázslatos hely, amely sehol másutt nem tapasztalható módon gyújtja lángra a társadalmi és az egyéni képzeletet, s ezáltal páratlan irodalmi, művészeti alkotások ihletőjévé válik. A bulvárok és sugárutak, parkok és terek mögött felsejlik a képek és képzelgések, álmok és mítoszok évszázados tarka szövete, amely éppúgy meghatározza Párizs arculatát, mint maguk az épületek. Az idők folyamán keletkezett toposzok mélyen beleívódtak a tudatunkba. A szerelem városa, a művészek Mekkája, a tudósok, értelmiségiek fellegvára vagy, éppen ellenkezőleg, csavargók és léhűtők paradicsoma - mondjuk Párizsról - , és ott járva óhatatlanul ezt a "belső" Párizst keressük. Feltámad bennünk a vágy, hogy ne csak megismerjük, lássuk a várost, de értsük és érezzük is, "gondoljuk" Párizst - "penser Paris", ahogy az író Paul Valéry fogalmaz Présence de Paris (1937) című esszéjében.

Európa fővárosa

A 19. század végi korszellem, a belle époque életérzés változatos formában tárgyiasult: a művészetekben, színházban-operában, a divatban, az utcák nagyvilági forgatagában, a kávéházak és szalonok világában. Párizs mágnesként vonzotta a művészeket és az értelmiségieket. Aki itt, Európa kulturális fővárosában sikeres volt, mindenütt beérkezett embernek számított. Egy-egy hosszabb párizsi tartózkodás hamarosan majdhogynem kötelezővé vált a tehetős és művelt nagypolgári körök számára. Párizsban élte örökös örömünnepét a látszólag gondtalanul könnyed bohémvilág, noha a csillogáshoz az a politikailag fölöttébb kiszámíthatatlan Harmadik Köztársaság adta a keretet, amely hetvenéves fennállása alatt nem kevesebb, mint kilencvenöt kormányt élt meg, és a háttérben olyan világpolitikai konfliktusok zajlottak, amelyek végül az I. világháborúhoz vezettek. A passzázsokban és bulvárokon, de különösen a montmartre-i éjszakában lüktetett a nagyvárosi élet. Különféle szórakoztatóhelyek özöne segített feledni a modern kor okozta elidegenedés sokakat zavarba ejtő érzését. Mindezzel párhuzamosan Párizs mind gyakrabban jelent meg motívumként, mint a művészi reflexió témája, és ábrázolása éppoly jellemzőnek bizonyult, mint a falai közt zajló való élet. Az irodalom, a festészet, a fényképészet és később a filmművészet is a maga teljességében kívánta ábrázolni a látható külsőségeket éppúgy, mint az egzisztenciális belső lényeget. Az alkotók hatalmas tablókat rajzoltak, behatoltak a lélek legsötétebb rejtett zugaiba, hőseik egy egész nemzedék sorsát jelenítették meg. A városnak
kettős szerep jutott: egyszerre volt ösztönző inger és a visszhangja. Így jött létre az a semmivel össze nem téveszthető párizsi képzőművészet és irodalom, amely az egész európai modern művészetre kisugárzott. Regények, költemények, sanzonok, festmények és fotográfiák rajzolták elénk a város képzeletbeli topográfiáját. A századforduló dekadens polgári társadalmának rajza, a szegény művészzsenik, a nagyvilági hölgyek, a montmartre-i ledér nőszemélyek, a meg nem értett költők és gondolkodók alakja a világváros napi valóságából meríttetett, és napjainkban is tovább él minden párizsi látogató képzeletében, illetve valós élményeiben.

A 21. századi város

Párizs élő, eleven város, örök mozgásban. A fejlődés irányát tekintve már rég felvetődött a kérdés, miként lehetne a korunkra jellemző jelentős technikai és társadalmi változások mellett megőrizni a város történelmi örökségét, amely nemcsak megőrzendő építészeti emlékeket, hanem egyfajta sajátos tudatot is jelent. A kérdés körül kibontakozott vitában Le Corbusier és Charles Garnier építészek képviselték a két szélső álláspontot: előbbi Párizs teljes lebontását követelte, hogy a tarka-barka összevisszaságban épült házak helyén
végre felépíthessen egy korszerű várost a konstruktivizmus jegyében, a régi Opera építője, Garnier ezzel szemben amellett tört lándzsát, hogy Párizst teljes egészében nyilvánítsák változtathatatlan múzeumnak - és a modern idők szele lehetőleg másutt fújdogáljon.
A 20. század közepén a vidékről és az egykori Európán kívüli gyarmatokról tömegével érkező bevándorlók miatt új helyzet állt elő. A túlnépesedés már-már összeomlással fenyegette a fővárost. A városvezetők megkísérelték "extra muros", vagyis a falakon kívül megoldani a nehézségeket. Párizs peremvidékén, az úgynevezett banlieue-kben kaotikus rendezetlenségben, gombamód szaporodtak az elővárosok. A hatvanas és hetvenes években a Boulevard Périphérique-en túl egyik lakótelepet a másik után húzták fel - átfogó városrendezési terv nélkül - , az itt lakókat napi többórás utazásra kényszerítve. "Métro - boulot - dodo" (metró - munka - szunya), így jellemzik a külvárosiak napi életritmusukat. Sanyarú életfeltételek, az infrastruktúra teljes hiánya, magas munkanélküliség, valamint társadalmi és etnikai ellentétek avatják a külvárosokat súlyos gondokkal küzdő, a bűnözési statisztikák élén járó feszültségövezetté. Napjainkban már több mint tizenegy millióan élnek a párizsi régióban (Région Parisienne), ebből nyolcmillióan egyetlen ilyen úgynevezett új város (ville nouvelle) lakói. Nem minden párizsi él tehát Haussmann-féle polgári lakóházban, ahol kovácsoltvas rács díszíti a franciaerkélyt, a
földszinten concierge, házmester ügyel a rendre, és kellemes bisztró van a legközelebbi utcasarkon; bizony Párizsban is nagyon sokan laknak akár tizenhat emeletes lakótelepi panelházban. A jövőben kénytelenek lesznek a politikai döntéshozók szembenézni a feladattal: újjá kell szervezni, meg kell újítani e szinte már törvényen kívüli peremkerületeket, ahol ma még az erőszak az úr.

A híres párizsi Défense-negyed, amelynek tornyai a városközpontból is jól látszanak, az elkerülhetetlen második városrendezés jelképe. A főváros François Mitterrand miniszterelnöksége idején vált a kortárs építészet egyik fellegvárává. Mutatós, egyedi épületei, az úgynevezett grands travaux, más városok építészetére is termékenyítően hatottak. A városrendezési intézkedéseknek köszönhetően egyes városrészek valósággal újjászülettek, hasznosításuk újragondolásával a városvezetés szabad területeket nyert, ahol lakóépületek, munkahelyek, szórakozó- és pihenőhelyek létesülhettek. Igaz, nem minden megoldás meggyőző, nem nevezhető minőséginek minden egyes megvalósult terv, mégis ezáltal lehet Párizs a stílustörténeti és a modern építészeti látványosságok városa, ahol múlt és jövő találkozik. Párizs mindig is élő eleven város volt. "Egy nagy ország [...] egyetlen politikai, irodalmi, tudományos, pénzügyi és kereskedelmi központja, a gyönyörök és a fényűzés fővárosa, amely magán viseli az ország egész történelmét, magához vonzza a teljes honi értelmiséget és minden befolyását, éppígy a kereseti lehetőségek és pénztartalékok javát, s ezáltal döntő szerepet játszik a nemzet életében, annak javára vagy kárára, de mindenképpen az ország koronájaként - ez Párizs és ez különbözteti meg minden más milliós nagyvárostól" - írta a már korábban idézett Paul Valéry Párizs, egy város szerepe című esszéjében. Egy párizsi látogatás felfedezőút, olyan kollektív remekmű megismerése, amely nemzedékek reményeit, céljait és ábrándjait egyesíti magában. És Párizs függővé tesz. Képeivel és történeteivel örökre rabul ejt és örök visszatérésre késztet.

(Fordította: Tasnádi Ágnes)

A kiadóban a magyar nyelvű kiadványok 20 %-os, az idegen nyelvű kötetek 10 %-os engedménnyel, készpénzért megvásárolhatók. A megrendeléseket postai szállítással is teljesítjük, ez esetben a postaköltség a vevőt terheli. A könyvek áráról és a postaköltségről előre küldjük a csekket, majd a pénz beérkezése után postázzuk a könyvet és számlát.