Írós túrótorta málnaöntettel
Hozzávalók
25 dkg édes háztartási kekesz
12,5 dkg olvasztott nem sós vaj
3 teáskanál reszelt citromhéj
Zsiradék és sütőpapír a formához
Porcukor a díszítéshez
A töltelékhez
75 dkg ricotta
4 tojás, lazán felverve
2,5 dl író
2 evőkanál kukoricaliszt
1,25 dl méz
1 evőkanál citromlé
A málnaöntethez
30 dkg friss vagy mélyhűtött málna
3 dkg porcukor
1 teáskanál citromlé
Olvasztott vajjal vagy olajjal kenjünk ki egy 23 cm átmérőjű kapcsos tortaformát, majd az alját béleljük ki sütőpapírral. A sütőt melegítsük elő 160 oC-ra (gáz 2-3. fokozat). A kekszet daráljuk meg, majd alaposan keverjük bele a vajat és 2 teáskanál reszelt citromhéjat. A masszát kanalazzuk a formába, és alaposan nyomkodjuk az aljára. Tegyük hűtőbe, amíg elkészítjük a tölteléket.
Elektromos habverővel 2 perc alatt keverjük simára a ricottát. Fokozatosan adjuk hozzá a felvert tojást. Keverjük simára az írót a kukoricaliszttel, majd fokozatosan adjuk a ricottakrémhez. Adjuk hozzá a mézet, a maradék reszelt citromhéjat és a citromlét. Öntsük a formába, és süssük 1 óra 20 percig, vagy amíg megszilárdul a töltelék (tűzpróba). Hagyjuk kihűlni, majd legalább 6 órára tegyük hűtőbe.
A málnaöntethez engedjük fel a mélyhűtött málnát, pár szemet tegyünk félre a díszítéshez, a többit keverjük simára a porcukorral. Ízlés szerint adjunk hozzá citromlét. A túrótortát szobahőmérsékleten, málnaöntettel kínáljuk, málnaszemekkel és porcukorral díszítsük.
Hozzávalók:
75 dkg szilva
6 dkg kristáscukor
A tésztához:
18,5 dkg finomliszt
1 teáskanál sütőpor
6 dkg kristálycukor
12,5 dkg nem sós vaj, felkockázva
1 tojás
1,25 dl tej
Porcukor a díszítéshez
A sütőt előmelegítjük 180 oC-ra (gáz 4. fokozat). Vékonyan kivajazunk egy 2 literes hőálló tálat. A szilvákat kimagozzuk, negyedeljük.
A szilvákat 1 evőkanál vízzel és cukorral lábosba tesszük. Lassú tűzön 5 percig főzzük, amíg a cukor teljesen feloldódik, a gyümölcs pedig kicsit megpuhul. A megfőtt gyümölcsöt az előkészített tálba tesszük.
A lisztet a sütőporral egy tálba sziltáljuk, hozzáadjuk a cukrot, és jól összekeverjük. Belemorzsoljuk a vajat, és az ujjunkkal morzsásra dolgozzuk a tésztát. Simára keverjük a teljes és a tojást. A tésztához keverjük.
A tésztát evőkanállal a gyümölcsre halmozzuk. 30-40 percig sütjük, amíg a tészta teteje aranybarnára pirul, és teljesen átsül. Porcukorral meghintve kínáljuk
Hozzávalók:
5 dkg pörkölt mandula, finomra apriítva
5 dkg vegyes cukrozott citrushéj, finomra aprítva
18 dkg mazsola, finomra aprítva (ha lehet, többféle)
0,8 dl rum
1 liter jó minőségű vaníliafagylalt
10 dkg piros és zöld cukrozott cseresznye, negyedelve
1 teáskanál „mézes” fűszerkeverék (pl. őrölt fahéj, szerecsendió, szegfűbors, gyömbér)
1 liter jó minőségű csokoládéfagylalt
Egy tálban összekeverjük a mazsolát, a mandulát, a cukrozott gyümölcshéjat és a rumot. Lefedjük, és éjszakára állni hagyjuk. A mélyhűtőben lehűtünk egy 2 literes fém vagy műanyag pudingostálat.
Kicsit megpuhítjuk a vaníliafagylaltot, és belekeverjük a negyedelt cseresznyét. A fagylaltot a lehűtött tálba nyomkodjuk úgy, hogy egyenletesen beborítsa a forma alját és oldalát. Tegyük vissza a mélyhűtőbe, és fagyasszuk egy éjszakán át. Közben időnként ellenőrizzük, és simítsuk el a fagylaltot.
Másnap keverjük össze a fűszereket és a rumos gyümölcskeveréket a csokoládéfagylalttal. A pudingostál közepébe kanalazzuk, és a tetejét lesimítjuk. Éjszakára lefagyasztjuk, amíg teljesen kemény lesz. A kész fagylaltot egy tálra borítjuk, és díszítjük. Szeletekre vágva kínáljuk.
Megjegyzés: Ahogy a hagyományos karácsonyi pudingba szokás, érméket vagy kabalákat rejthetünk bele. Ezeket egyenként csomagoljuk sütőpapírba, és dugjuk őket a puding aljába, még mielőtt kiborítanánk. De figyelmeztessük a vendégeinket, nehogy beletörjön a foguk.