Polihisztorok könyve (Mozart csendestársa?)
Magyar Narancs, 2007. szeptember 27.

Mozart csendestársa?
Stílus Magazin, 2007. szeptember

Café Momus - komolyzenei magazin

Gramofon, 2007 ősz

Uhrman György: Mozart csendestársa?
című - jobb híján életrajzi esszéregénynek nevezhető művében - egy valóságos, ám rejtélyes személy fiktív és nem fiktív életrajza elevenedik meg. Könyvének alcímében többet mond a szerző: Intarziajáték egy különös élet lapjaival. Uhrman György a magyar lemezkiadás meghatározó személyisége volt, hanglemezek szerkesztőjeként ismert a neve, elsősorban a Gouldhoz hasonló "lemezemberek" körében. Legnagyobb zenei szenvedélye Mozart volt, és megtalálta ideális regény (?) hősét Karl Ludwig Giesecke személyében. Ez a név kétfajta olvasónak mondhat valamit: a zenetörténésznek és a mineralógusnak. Ugyanis Giesecke volt A varázsfuvola szövegkönyvének vélt vagy valós társszerzője, egyúttal gyakorló színházi ember, szélhámos kókler, majd pedig élete fénykorában a Dublini Egyetem mineralógus professzora, aki számtalan díszdoktorsággal büszkélkedhetett, és életművének jelentős részét többéves, magányos grönlandi tevékenységének köszönhette. Mineralógusként valóban tudománya egyik legjelesebbjeként tartja számon az ásványtantörténet. A zenében azonban meglehetősen rossz hírbe keveredett. Máig kérdéses, hogy volt-e egyáltalán köze A varázsfuvolához, vagy csak saját zenei tevékenységének misztifikációjával állunk-e szemközt. Miért használt vajon álneveket élete során? Talán a múlt ködébe akarta burkolni homályos bécsi színházi tevékenykedését, rossz nyelvek szerint valóságos botránysorozatait? E kérdések ideális regényhőssé avanzsálják Gieseckét, aki Uhrman tolla nyomán a XVIII. század végének és a következő évszázad első évtizedeinek fiktív szemtanúja lesz, miközben a szerző egyúttal rekonstruálja e regényes élet minden egyes epizódját. Hogy az intarziajáték teljes legyen, igazi fikcióval is előáll a szerző: bécsi kocsmai jelenetekkel tarkított életképek, zaftos párbeszédek a legkevésbé sem széplelkű színházi truppok tagjai között. A regény(szerű) műnek ezen felül még filológia játéktere is van, ugyanis Giesecke írt egy több vaskos füzetből álló memoárt, de ennek egyik kötete elveszett. Uhrman végeredményben ezt az elveszett füzetet "pótolja" majd' 600 oldalon. (A kötet szellemes borítóterve e füzetszerűségre játszik rá.) A szöveg legjobb passzusaiban Szentkuthy zenészregényeire emlékeztet, és aztán a következő fejezetben mintha a mai zenetörténet-írás egy önálló kutatási eredményét közlő tanulmányába ütköznénk. Stílusjáték, paródia, valóságos történet-írás és a non-fiction fictionbe váltásainak szédítő kavalkádja ez az intarzia.
(Uhrman György: Mozart csendestársa? Vince Kiadó-Locovox Kiadó, Budapest, 2007. 584 oldal, 3995 Ft
Megjelent: Pintér Tibor/ ÉS 32. heti szám