Gilles Néret
Michelangelo
1475-1564
Illusztráció: A Hajnal, Lorenzo de'Medici síremlékének részlete, 1524-1531
"...aki nem látta a Sixtus-kápolnát, nem tudja elképzelni, mire képes az ember."
(Johann Wolfgang von Goethe)
Michelangelo kora ifjúságától hajlott koráig sohasem csinált titkot abból, hogy szenvedélyek emésztik. Nagyszerű életművét e titáni erők sodrásában alkotta meg, amelyek - akárcsak Dantét - hol mennyei magasságokba emelték, hol pokolbeli mélységekbe taszították. ...
"E rendkívüli embert az a gondolat vezette, hogy mindent az emberi test és annak tökéletes arányai, valamint a testhelyzetek Pazar változatossága alapján komponáljon meg, és ezenfelül megjelenítse a szenvedélyes mozdulatoknak és a lelki elragadtatásnak valamennyi árnyalatát."...
A reneszánsz két szellemóriása, Leonardo da Vinci és Michelangelo soha nem érzett különösebb rokonszenvet egymás iránt. Leonardót minden érdekelte, de tartózkodott bármiféle állásfoglalástól, a változó szenvedélyeinek kiszolgáltatott Michelangelo pedig gyűlölte azokat, akik nem foglalnak állást, és nem hisznek semmiben. És mivel vetélytársa ilyen volt, több alkalommal is nyilvánosan éreztette vele ellenszenvét. A két művész vetélkedése, csataképeik csatája azután döntő fordulatot adott a reneszánsznak....
Michelangelo nem elégedett meg a festészet elutasításával, hanem meg is alázta: alacsonyabbrendűnek ítélte a szobrászatnál. 1547-ben, egy Benedetto Varchinak szóló levélben írta: "Szememben a festészet annál jobb, minél inkább hasonlít a szobrászathoz, a szobrászat pedig annál rosszabb, minél inkább hasonlít a festészethez. A szobrászat a festészet fáklyája, és a kettő között ugyanaz a különbség, mint a Nap és a Hold között."
Elképzelhető, milyen szörnyű büntetésnek érezte 1508-ben II. Gyula pápa rendelkezését, amely kötelességévé tette, hogy freskókkal díszítse a Sixtus-kápolna mennyezetét. Ez annyit jelent, hogy egyáltalán nem szíve szerint való munka volt az 1000 négyzetméternyi felület kifestése, benne mintegy 300 figurával. Michelangelo 1508-tól 1512-ig dolgozott rajta, nagy elszánással és magányosan. Iszonyúan szenvedett az emberfeletti erőfeszítéstől, és keserűen panaszkodott leveleiben, amelyek mélységes csüggedésről tanúskodnak: "Nem ez az én hivatásom - sóhajtja. - Csak vesztegetem az időmet, eredménytelenül. Az Úr legyen velem!" És mégis, volt-e valaha is még egy művész, aki annyira nem szeretett festeni, mint Michelangelo, és mégis olyan egyetemes jelentőségű életművet alkotott festményeivel, mint ő?
(Fordította: Havas Lujza)
