Sajtóvisszhang

Ez a könyv az eredeti angol nyelvű kiadás, az I. Hargittai: The Martians of Science: Five Physicists Who Changed the Twentieth Century (Oxford University Press, New York, 2006) magyar nyelvű változata. Keménykötésű, igazi könyv. Hála a Vince Kiadónak és a kötet megjelenését támogatóknak: a komoly, gazdag tartalom méltó külsőt kapott. A szerző akadémikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szerkezeti kémia professzora, akinek tágabb érdeklődésébe tartozik a szimmetria és a XX. századi tudománytörténet. Wigner Jenőtől tanulta a szimmetriát, Bruckner Győzőtől a tudománytörténeti látásmódot.

Marx György marslakókról szóló könyveiben nagyon sok külföldre távozott magyar származású tudós életrajza szerepel egymás után. A marslakók sűrűn hivatkoznak közös gyökereikre, közös munkáikra, de kapcsolatrendszerük laza. Hargittai István ebből a hatalmas halmazból mindössze öt kimagasló egyéniséget tekint marslakónak. Kimutatja, hogy ők öten szorosan összetartoztak, csoportot alkottak, "különleges, rendkívüli teljesítményt nyújtottak a katonai alkalmazásokban, az Amerikai Egyesült Államok védelmében". Tóth Péter borítóterve jól kifejezi ezt az összetartozást: a címlapon felül az 1946-os washingtoni elméleti fizikai konferencia résztvevőinek csoportképén az első sorban ül a könyv öt szereplője közül három. A borítón alul pedig mintegy negyedszázaddal korábban készült fényképekről budapesti gimnazisták néznek ránk: Neumann János, Szilárd Leó, Wigner Jenő, Kármán Tódor és Teller Ede. Mind az ötükről külön-külön írtak már könyvet, kapcsolatrendszerüket is többen elemezték, mégis tud Hargittai István újat adni. Következetesen végigviszi a párhuzamba állítást, és az öt fizikus összetartozását a szerkezeti felépítéssel is kifejezésre juttatja. A fő tagolási szempont nem az öt tudós maga, hanem a sorsukban megnyilvánuló közös vonások. Budapest: Megérkezés és távozás, Németország: Fordulópont, Egyesült Államok: második emigráció, hadviselés, hidegháború. Újszerű a látásmód: az analizáló, majd szintetizáló, politizáló tárgyalás és a közvetlen, teljesen őszinte, emberi megközelítés. Ebben nagy segítségére van a Candid Science saját interjúsorozatának hat kötete. Az ott bemutatott tudósok közül 43 állt közelebbi-távolabbi kapcsolatban a könyv öt főszereplőjével. Az Ilyenek voltak című 6. fejezete foglalkozik hőseink emberi megnyilvánulásaival. Hargittai István nem idealizálja őket, bátran ír valódi vagy vélt hibáikról is. Ír arról is, hogy ők maguk hogyan ítélték meg tevékenységüket a többi vezető, zseniális fizikushoz képest. A szerző maga is tesz összehasonlítást, etalonként a legismertebb, legjelentősebb tudósokat használja. Párhuzamba állítja az atomreaktorra szabadalmat kapott két tudós, Enrico Fermi és Szilárd Leó jellemét, munkamódszerét, eredményeit. Ugyanígy párhuzamot von a Manhattan-projekt két fő alakja, Frank Oppenheimer és Teller Ede közt.

A könyv első fejezete a Megérkezés és távozás a marslakók családi környezetét és gyermekkorukat tárgyalja. Hargittai István részletesen ír iskoláikról, bár további életük szempontjából nem tulajdonít túl nagy szerepet középiskolás éveiknek. Szól az 1867-1914-es időszakban bekövetkező társadalmi fellendülésről, majd a trianoni békeszerződés következményeiről. A marslakók sikereinek első titkát a budapesti középosztálybeli zsidókra anynyira jellemző ambícióban látja. A második titok az, hogy mindannyian Németországba mentek (erről szól a második fejezet), itt szereztek diplomát és magasabb tudományos fokozatot, majd később megfelelő állást. Életük fordulópontját az jelentette, hogy Németországban "találkoztak a világ élvonalbeli tudományával, és arra is hamarosan ráébredtek, hogy önmaguk is részesei lehetnek ennek az úttörő tudománynak". Képzeljük csak el, mit jelentett volna Jedlik Ányosnak, ha nem idős korában, hanem azonnal az egyetemi vagy már a gimnáziumi vizsgák letétele után mehetett volna tanulmányútra Nyugatra. A képzeletbeli játék nem áll messze a szerzőtől sem, hisz könyve végén, az utószóban felveti, hogy mi lett volna hőseink sorsa "Ha másutt éltek volna", azaz ha Magyarországon vagy Németországban maradnak, esetleg "ha történetesen a Szovjetunióban élnek".

A harmadik fejezet a marslakók második emigrációját tárgyalja: az 1930-as évek elején mindannyian az Egyesült Államokba mentek. Ez a korszak addig tart, míg "új hazájukban - az 1930-as évek végén - bekapcsolódtak annak védelmébe."

A negyedik fejezettel kezdődik az azonosulás Mars istennel: Hadviselő marslakók. Amint a szerző írja: "Mindannyian tevőlegesen részt vettek az Egyesült Államok védelmében a II. világháborúban és azon túl. Kármánnak fontos szerepe volt az amerikai légierő létrehozásában. Szilárd kezdeményezte az amerikai atombombaprogramot. Wigner döntően hozzájárult az első atomreaktorok megépítéséhez, és ő volt a világ első nukleáris mérnöke. Neumann részt vett a legkülönbözőbb védelmi feladatok megoldásában, és sikerrel alkalmazta a számítógépet a hidrogénbomba megtervezésében. Teller mint a hidrogénbomba atyja vált leginkább ismertté. Az ő kezdeményezésére hozták létre az Egyesült Államok második fegyverkutatási laboratóriumát, és aktívan közreműködött a csillagháborús tervek kidolgozásában is, melyek hivatalos neve: stratégiai védelmi kezdeményezés. Mind az öten az átlagos tudósnál aktívabbak voltak politikailag, többségükben a konzervatív oldalon..." És ezek a sorok már átvezetnek Az elrettentés hidegháborújában című ötödik fejezetbe.

Minden fejezetet valamelyik marslakó találó, bölcs mondata vezeti be. Ezen túlmenően megtalálhatjuk a könyvben a marslakókról szóló közismert mondásokat, sztorikat és kis történetek formájában a speciális zsidó vagy közép-európai humort is. Igen gazdag, nagyon jól válogatott a könyv képanyaga: rengeteg korabeli fotó, a marslakók budapesti lakóházának és iskoláinak rajzai (Pittmann László és Széles Gyula), az őket és munkásságuk lényegét megragadó eredeti rajzok (Orosz István), valamint amerikai és magyar bélyegek képei teszik teljessé a szemléltetést.

Rendkívül bőséges a jegyzetanyag. A Jegyzeteket az Életrajzi adatok követik. Ezután olvasható Néhány évszám a magyar történelemből, majd Egyéb történelmi adatok következnek. A bibliográfia 136 könyvet sorol fel. Van névmutató, amely a név mellett a hivatkozott oldalszámokon túl a születési és halálozási évet, valamint igen tömören a tevékenységi kört is megadja. Ezt követi a tárgymutató. Igen részletes a Köszönetek oldala.

A tudós alapossága tükröződik a könyv szövegében és a mellékletekben is. Az alaposság nem megy a stílus rovására. Az öt világformáló marslakó élvezetes olvasmány. Hargittai István esetenkénti szenvedélyességének jellemzésére befejezésül álljon itt egy idézet: "Felvetődik az a kérdés is, hogy Teller kaphatott volna-e Nobel-békedíjat? Természetesen ez ellentmondásos téma, és szinte lángra kap a papír is, amelyre ezeket a sorokat leírom. Ezzel együtt a kérdést reálisnak tartom." Hihetünk Hargittai Istvánnak; ő személyesen ismerte Teller Edét.

"Csak akkor tudunk olyan magyar tudósokat kinevelni, akik itthon tudnak nagyot alkotni, ha szembe nézünk azzal, ami az öt legnagyobb magyar származású természettudóssal történt" - hangsúlyozta az InfoRádiónak Hargittai István akadémikus a "Világformáló Marslakók" című könyvének bemutatóján.

Hargittai István azokat a nagy magyar tudósokat tekinti "marslakóknak", akik nem csak világszínvonalon járultak hozzá a tudomány fejlődéséhez, de ezen kívül meghatározó szerepet vállaltak az Egyesült Államok és az egész szabad világ védelmében.

Ennek a definíciónak öten felelnek meg: Kármán Tódor, Szilárd Leó, Wigner Jenő, Neumann János és Teller Ede.

Marx Györgynek, aki Magyarországon ismertté tette a II. világháború idején Amerikában született "marslakók legendáját", óriási érdeme az, hogy ezeknek a nagy tudósoknak, és más magyar, illetve magyar származású nemzetközi jelentőségű tudósoknak bevitte a nevét a magyar közgondolkozásba a 80- as években - hangsúlyozta Hargittai István.

A megválaszolatlanul maradt kérdésekre most választ kell találni

Az akadémikus szerint azonban Marx György sok kérdést meg is került: nem foglalkozott az antiszemitizmus kérdésével, vagy például azzal, hogy pontosan miért is hagyták el hazájukat ezek a tudósok.

"Vannak, akik úgy gondolják hogy ezek az emberek elárulták a hazájukat és máshol teljesítettek nagyot. Marx nem foglalkozott ezekkel a kérdésekkel behatóan, és elsősorban azért nem, mert úgy vélte: antiszemitizmust generálna ezzel" - tette hozzá Hargittai István.

Ma azonban valóban szembe kell nézni ezzel a kérdéssel, mert csak akkor lehet magyar tehetségeket kinevelni, és elérni azt, hogy tevékenységüket Magyarország javára fordítsák, ha sikerül feltárni mindazt ami történt, úgy ahogy az történt - vélekedett az akadémikus.

Hargittai István kiemelte: azt reméli, hogy Magyarország a 21. században egy olyan nemzetközi vérkeringés része lesz, ahol kétirányú utak vannak, és akik elmennek fiatal tehetségek, azok vissza is térnek.

"A marslakók legendája a Második Világháború idején Los Alamosban terjedt el. Leon Lederman könyvében (Az isteni atom, 116. oldal) a motívumukat is leleplezte:

- Nem, most nem egy második űrtanmese következik, a történet igazi marslakókról szól. Azokról, akik a 20. század első felében beszivárogtak a világ legjobb egyetemeire és kutatóintézeteibe; pontosabban arról az előőrsükről, amelyik bolygónkon első bázisukat létrehozta. Azon buktak le, hogy - bármilyen soká gyakorolták is egyetlen földi nyelvet sem tudtak idegen akcentus nélkül beszélni. Volt egy ügyes trükkjük erre is: magyar emigránsoknak álcázták magukat, hiszen köztudott, hogy a magyarok beszédének van ez a furcsa sajátossága. Olyan fizikusok tartoztak közéjük, mint Eugene Wigner (marsbeli nevén Jenő), Edward Teller (anyanyelvén Ede), Leo Szilárd (eredetileg Leó), vagy a modern matematika géniusza, John von Neumann (a Marson Jancsi). Talán el is hitték volna róluk, hogy igazán magyarok, csakhogy Sherlock Holmes kiderítette: mind ugyanannak a városnak (Budapest) ugyanazon részéből (Pest) rajzottak ki. Ez természetesen már több volt, mint gyanús. Dr. Watson a helyszínen nemsokára rábukkant annak a személynek a nyomára, aki a magyar oktatás legfőbb irányítójaként fedezte, sőt közvetve maga szervezte meg a marsiak "gimnáziumnak" álcázott titkos hídfőállását. Ezt a személyt úgy hívták, hogy báró Eötvös Loránd."

(Marx György: A marslakók legendája)

Az immár 13. alkalommal megrendezett Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál eredményességét nem volna szabad rekordokkal mérni. A részvevők számát illetően például. Tavaly a világszerte sztárszerzőnek számító brazil Coelho rajongók tömegeit vonzotta már az első napon, az idén "csak" telt ház volt Semprún és Ajtmatov bemutatkozásán. Melyik volt a sikeresebb? Rossz kérdés.

A jó kérdés az, mit kínál és mit formál rajtunk ez a rendszerváltás után meghonosodott rendezvénysorozat. Röviden úgy felelhetünk, hogy egyre többet, jelentősebbet - függetlenül attól, hogy ötven- vagy hatvanezer látogatója van éppen.

Vegyük észre, hogy ami Budapesten könyvügyben történik, az sajátos minőség. Ha úgy tetszik, hungarikum.

Európa nagy könyvvásárai, például a frankfurti vagy a londoni, valóban csak vásárok, noha nem olyanok, ahonnan nejlonzacskós könyvcsomagokkal a hónuk alatt térnek haza a látogatók. Könyvbörzék inkább, ahol a világnyelveken íródott művek kiadói licencei cserélnek gazdát, továbbá az ínyencek tájékozódhatnak az új művekről, amelyeket majd a boltokban megvásárolnak.

A budapesti könyvfesztivál mást hozott, és ez a más méltán tetszett meg Peter Weidhaasnak, a frankfurti könyvvásár korábbi igazgatójának, ezért is lett lelkes tanácsadója. Másként aligha érdekelte volna.

De mi ez a más?

Az idei, vasárnap zárult fesztivál hangulatát, szellemi izgalmát olyan eszmecserék határozták meg, amelyek magukban is események voltak: a könyvszakmáról és az olvasáskultúráról. A fogyó olvasókról vagy a hangoskönyvek mind nagyobb népszerűségéről például. És olyan találkozások adták meg a rangját, mint amilyenre például Fejtő Ferenccel nyílt alkalma a közönségnek. Fejtő társadalomfilozófiai fejtegetéseit jelentette meg és fejtette ki a velünk és olykor bennünk élő ördögről, az "ördögösítés" korokon átívelő gyakorlatáról (amely egyebek mellett a nacionalizmusnak is egyik velejárója, de a korai kereszténységtől a jelenkori politikai életig veri az emberiség sorsát). Vagy ott volt a tudós Hargittai István, aki szintúgy könyve kapcsán az öt világformáló "marslakóról" beszélt, arról az öt magyar fizikusról, köztük Teller Edéről, akik fontos szerepet játszottak az amerikai haditechnika fejlesztésében és világháborús győzelmében. Passuth Krisztina művészettörténész pedig Cserba Júliának a magyar képzőművészek huszadik századi párizsi emigrációjáról szóló könyvéről társalgott a szerzővel, és ebből számos új derült ki.

Mellesleg lapunk kiadója is izgalmas témáról, a kelet- európaiak nyugati munkavállalásáról szóló műről tartott bemutatót; lapunk munkatársa, Papp Sándor Zsigmond pedig Magyarországot képviselte egy másik érdeklődéssel várt rendezvényen, az Európai Elsőkönyvesek Találkozóján. Az utóbbi esemény azonban arra is példa, hogy vannak átgondolandó elemei a könyvfesztivál mára szinte áttekinthetetlenné vált programkínálatának. A fiatal írók bemutatkozása - műveik egy- egy rövid részletének fölolvasása mellett - igen kurtára sikerült. Jóformán semmit sem tudhattunk meg róluk. Pedig érdekes lett volna, hogyan gondolkodnak irodalomról, társadalomról, a korról. Jövőre jobb lenne talán több, kis csoportos pódiumbeszélgetést szervezni.

Tizenhárom év után igényesebbekké váltunk. Könyves uraim, tovább!