A sorozat második kötete nagyon érdekes témát dolgozott fel, hisz minden kép itt Budapesten készült, mégis legtöbbünk számára újdonságokról van szó.
A Budapesten élő zsidók világa zárt világ és - hiába élünk a médiák világában - alig látunk belőle valamit.
Ez az album egy kis rést nyitott az érdeklődők számára, picit bepillanthatunk - ha nem is a hétköznapi - de a vallási életükbe. Lugosi Lugo László más munkáihoz hasonlóan itt sem magát az embert, hanem az őt körülvevő épületeket, tárgyakat ismerteti meg velünk.
Képein át besétálhatunk a város legszebb zsinagógáiba, az egyházi múzeumba, irattárba, még a temetőbe is. Sok újdonságot, létező értéket ismerhetünk meg, mégpedig méltó művészi keretbe foglalva.

A VÁR

A budai vár és a várnegyed nagyon hálás téma, aki ért a képek nyelvén az csodákat tárhat elénk, legyen szó akár a Mátyás templomról, akár egyszerűen csak egy oroszlános kopogtatóról.
A külső, utcai képek is megragadóak, de talán még figyelemreméltóbbak azok a belső felvételek, amelyek egy- egy épület igazi szépségét mutatják meg. A szerző ebben a kötetben is elénk tár egy- egy korabeli fényképet, egyszerre érzékeltetve a változást és az örökkévalóságot. Nagyon látványos a várnegyed, ismerjük a legszebb látnivalókat, de minden csodát így egyben végiglapozva, sokakban ébreszthet vágyat egy újabb felfedező sétára.

www.utazaswebring.hu

A Vár - Budapest ékessége

A tatárjárás után IV. Béla fallal körülvett várat építtetett az esetleges további tatártámadások ellen. A polgári lakosság szívesen telepedett meg a védelmet nyújtó királyi szálláshely körül, és ez napjainkban sem változott meg. A Vár Budapest talán legszebb ékszere, de ezernyi arcát csak annak mutatja meg, aki nem sajnálja tőle az időt. Nemcsak palotáiban, templomaiban és bástyáin, hanem lakóházaiban is történelmi levegő honol. Keskeny utcái, még keskenyebb sikátorai, titokzatos udvarai, intim terei életről és újjáéledésről beszélnek. Lugosi Lugo László képein az egészre figyel, de a részletekből építi fel azt. E könyv egyszerre személyes és tárgyszerű. Végiglapozva a szemet gyönyörködtető képek egy felejthetetlen érdekfeszítő időutazásra visznek minket. A Vince Kiadó gondozásában megjelent könyv mindenki könyvespolcán méltó helyet találna, továbbá ajánlható turistáknak is, sőt ajándéknak is gyönyörű.

3. ÉVEZRED, 2004. augusztus

Lugosi Lugo triptichonja

"Szerencsénk van ezzel a Klösszel. ... Szerencsénk van evvel a Lugóval."
(Esterházy Péter)

Lugosi Lugo László három évvel ezelőtt jelentette meg első képeskönyvét Budapestről. Ma már a harmadiknál tart. 2001- ben remek ötlet valósult meg. A Darmstadtból ide származott Klösz György, ki egykoron Georg Kloess vala, az előző század vége felé bejárt hegyet és völgyet, végigfotografálta az akkori Budapestet, és lett ezzel a székesfőváros első nem hivatalos, épp ezért legigazabb fényírója. Klösz nyakába vette a várost, kipécézett magának remek kilátással rendelkező helyeket, és egy szekér tetején állva lőtt két sorozatot, először az 1870- es években, másodjára tíz évvel később. Lugosi Lugo éveken át nézegette Klösz képeit, elraktározta magában, majd amikor a fényes papír kissé kopottas lett belső látásának sötétkamrájában, újra elővette őket. Aztán fogta egyik- másik masináját, hóna alá vette a tervrajzokká avanzsált régi képeket, és elindult Klösz nyomában, mondhatnánk, Klöszt megkeresni. Ahol viszont az előbbi járt százhúsz- százharminc évvel ezelőtt, ott bizony a másik sokszor nem talált mást, mint egy aluljárót, iparüzemet, reklámokkal ékített villamosmegállót. Lugosi Lugo nem azt akarta látni, amit Klösz látott, hanem onnan akart látni, ahonnan Klösz látott. Nagy különbség, még akkor is, ha ezért fel kell állni egy IFA platójára, megmászni az egykor volt ELTE épülettömbjét vagy a Rákóczi út kellős közepén bedugaszolni a forgalmat. Ahogy Esterházy Péter írja a bevezetőben: "Nem lehet ugyanoda állni, csak majdnem. A majdnemre érdemes törekedni, nem az ugyanodára. Az idő úgyis elcsellózza a kompozíciót." Miután Lugosi Lugo hazatért, előhívta képet, a Klöszéivel párba állította őket, és bekopogott a Vince Kiadóhoz, aztán meglett a képeskönyv. Így szól az ezredfordulós mese. A párképek ütnek a fejünkre rendesen. Ahol békésen sétálgattak, ott ma kocsiáradat van, ahol az igazi Nemzeti Színház állt, ott ma a képet uraló buszmegálló látszik. Minden kesergés ellenére rémes nosztalgiázás keríti hatalmába az embert, még akkor is, ha szégyelli, sőt dühös magára miatta. De mégiscsak felhorgad benne, hogy ez volt és ez lett, közte meg, a kitöltetlen időben, a mi lehetett volna. A szomorkodás után meg beül a kocsiba, és végighajt - persze ilyenkor mindenkinek a Stefánia jut eszébe, de csak azért is - a Rákóczi úton, és már nem is tudja, mit kéne éreznie. Legeljebb a 16. századi történetíró Nándorfehérvárról szóló munkájának címéből juthat eszébe: "e vót, így esött".

"A zsidó Budapest egyszerre ilyen is meg olyan is: tűnik el és bukkan elő. A nincs, amely van, s a van, amely nincs." (Esterházy Péter)

Ezeket a képeken nincsenek emberek. Legalábbis a Lugosi Lugóéin. Mert a Raj Tamás jegyezte utószót régi felvételek illusztrálják, egykor volt kereskedők, boltjaik előtt állva, vagy Ráth Mór, aki könyvesboltjának erkélyén tekint büszkén a lencsébe. De Lugo nem fényképezett le egyetlen embert sem. Azt hiszem, tájképeket akart készíteni. Egy hallgatag, csendes világ képeit, amelyeken van ugyan nyoma az életnek, de csak árnyékszerűen, elmosódottan. Az időtlen előtt állnak ezek a képek: a Dohány utcai zsinagóga kongró üressége, a Talmud- kötetek a Rabbiképző könyvtárában, az ósdi mérleg a Kazinczy utcai pékségben. Az emberek nyomait viszont lehet érzékelni, a jövőben: a péknél el fog fogyni a macesz és a flódni, a Talmud köteteit leemelik a polcról, a zsinagóga megtelik. És a múltban: a sírköveken kavicsok, az emléktáblákon nevek. De a jelen üres. Egykor és majd. Most nincs. És Ágostonnal szólva, amikor az időre gondolok, tudom mi az, amikor beszélnem kellene róla, nem tudom.

"A Vár annyira látványos, hogy hajlamosak vagyunk már nem is látni, vagy kissé indignálódva a turistáknak átengedni." (Esterházy Péter)

Szerb Antal marslakók számára írt Budapesti Kalauzában a Halászbástyáról ezt mondja: "Giccs, de gyönyörű." Majd néhány sorral odébb: "De tartózkodjék a Jezsuita- lépcsőtől. Egyszer egy ősöm, ékszerész, elindult a Várba, hogy gyémántokat adjon el egy grófnak, és azóta sem jött haza." Ez a kettősség van ott Lugo Vár- képein is. A szentimentális Vár- séták hangulata, amikor szerelmesen csak, és századszor is csak a Várba vonszoljuk imádatunk tárgyát, tudván tudva, hogy Pesten (pardon, Budán) itt lehet a legjobban álromantikázni. Büszke öniróniával felkapaszkodunk a Jezsuita lépcsőn is, és csodák csodája, századszor is hazaérünk. Igaz, azt gondoljuk, hogy gyémántból is csak egy van velünk, bár korábban volt már egy híján száz. Ez a klisé. (Ezért szeretjük, ráadásul megbízható, nem változik olyan hamar, mint a mi egy szál gyémántunk.) Lugo látja a kliséket is meg a rejtett ínyencségeket is. Van itt megszokott képeslapi atmoszférát idéző fotó, de ott vannak a történelmi rétegeket nagyítólencsevégre kapó képek, a több száz éves várfal évgyűrűi. Vagy egy teljesen hétköznapi kép a Miróból. Mert hétköznapok a Várban is vannak. Emléktáblákból sincs hiány. Kossuthét mindenki ismeri, de vajon hányan ismerik azt az 1866- ból származót, amely a hozzá tartozó ház regényes történetét meséli el 1515- től? Lugónak még a régi kilincsek és kopogtatók is sokat mondanak, ahogy az Úri utca díszes kapui is. A modern fotók sorát néha régi képek törik meg, és csak ámulsz, hogy itt nemigen változott semmi. Az idő megállt. Nem leszel kesernyés, mint amikor a Budapest 1900- 2000- t nézegeted, sem pedig szomorú, mint a Zsidó Budapestet lapozva, hanem örülsz, hogy a Vár megmaradt olyannak, amilyen volt, akkor is, ha tudod, ez a Mátyás- templom nem az a Mátyás- templom, akkor is, ha giccses a Halászbástya, de gyönyörű. És ez nagyon jó így.

Stílus, 2004. június

Titkok a várban

A Vince Kiadónak van egy remek Budapest- sorozata: az első, az 1900- 2000 Klösz György fotóit és Lugosi Lugo László 100 évvel későbbi, ugyanazokról a helyszínekről, épületekről ugyanazon szögből készített képeit tartalmazó, varázslatos hangulatú kis könyv után jött A zsidó Budapest, most pedig itt a harmadik, A Vár. Az előző kettőhöz hasonlóan ez szintén magyarul és angolul jelent meg, igaz a kézbe simuló kötetekben nincs sok szöveg. Annál beszédesebbek viszont Lugosi Lugo László felvételei. Körülbelül 110 kép teremt erős atmoszférát - ha külföldön élnék, s ez a könyv lenne az első, amelyet Budapestről látnék, igyekeznék minél hamarabb elutazni ebbe a városba, ahol ilyen csoda található. Ez a kötet szubjektív "vallomás" arról, miként látja ezt a negyedet a kitűnő fotográfus. Biztos, hogy nincs benne minden lényeges helyszín, de a lényeg, a hangulata, a varázsa benne van. Meg sok apró titok, amit esetleg még mi magunk, itt lakók se fedeztünk fel. Jó nézegetni budapesti lakosként ezt a finom, egységes színvilágú kötetet, mert abban erősít meg minket, hogy bár itt élőként sokkal inkább a budapesti lét árnyoldalait "élvezzük", tényleg vannak gyönyörű részei ennek a városnak.

Világgazdaság, 2004. április 30.