Fanny - 2005. január 6.
- pdf formátum
Burgonya
Földünk számos országában termesztik a krumplit, amely csaknem mindenütt a legkedveltebb zöldségfélének számít. Talán kevésbé ismert, hogy az eredetileg Latin-Amerikából származó gumó karrierje mintegy öt évezredes, ugyanis az inkák már időszámításunk előtt háromezer körül termesztették a "papá"nak nevezett zöldséget. Napjainkban nálunk is fontos táplálék és hogy milyen sokféleképpen hasznosítható, arról bárkit meggyőzhet a Vince Kiadó "A legjobb receptek" című új sorozatának Burgonya című kötete. A 120 könnyen elkészíthető recept között egyaránt találunk leveseket, salátákat, harapnivalókat, köreteket, főételeket, pástétomokat is.
Csirke
Az előbb említett széria másik darabjának leginkább az egészséges táplálkozás hívei örülhetnek, hiszen a csirkehús ínycsiklandozó ételek egész légiójának alapanyaga lehet. A színes fotókkal bőségesen illusztrált időtálló köntösben megjelent kiadványban szintén 120 recepttel találkozhatunk. Egyebek között az is kiderül, hogy a csirkét hogyan lehet egészben sütni, grillezni, zsiradékban sütni, párolni, keverve pirítani, vagy lassan főzni.
Sütemény
A napokban forgalomba került széria harmadik nyitókötete a világ minden részéből összegyűjtött könnyen és gyorsan tálalható piskóták, lepények, édes csábítások és sós sütemények, torták, tea- és aprósütemények receptjeiből százhúszat szerepeltet. Mindhárom praktikus, rendkívül jól szerkesztett zsebkönyv egyik pozitívuma a közérthetőség, míg a másik a gazdag, színes képanyag. Ezek után kíváncsian várjuk a sorozat következő negyedévben egyszerre megjelenő újabb három kiadványát.
Könyvkereső, 2004. november 8.
Lakberendezési kiegészítők
A könyv sok mindenre lehet jó
Jól példázza ezt A legjobb receptek című szakácskönyvsorozat is, melyből elsőnek a burgonyából, a csirkéből készíthető étkek, illetve a sütemények receptgyűjteményei jelentek meg.
Igazi multikulturális vállalkozás ez; az angol eredetiből magyarított kötetek Kínában készültek.
Ennek megfelelően ne várjon az olvasó különösebb egyéni hangot; ezeknek a könyveknek gusztusos lapjairól személyiségek varázsa nem sugárzik; ezek nem az Ínyesmester, Móráné vagy Váncsa szakácskönyvei.
De öröm e könyveket kézbe venni, lapozgatni, szagolgatni, gusztálni, mert gusztusos könyvek ezek mindenekelőtt.
És persze főzőcskézni is lehet segedelmükkel, különösen kezdők, amatőrök, gyakorlatlanok meríthetnek écát belőlük.
De ez a három - és a nyilván nyomukba sorjázó további - szakácskönyv elsősorban mégsem főzési segédeszközként lesz használatos.
Ezek a kemény kötésű, notesz nagyságú, szép színű, masszív könyvek mindenekelőtt a polcra valók. Tizenöt centi magasságából fakadón beférnek bárhová, kredenc- vagy pohárpolcra, a cukor- és sótartó mellé, fűszeres-, kakaós-, kávésüvegcsék, -dobozok közé, és mindenütt jól mutatnak majd. Ez a sorozat elsősorban lakberendezési kiegészítőként ajánlott, ennek megfelelően remek ajándék is lesz majd karácsonyra.
Különösen azok a hölgyek örülhetnek e sorozatnak, akik szobájukban, konyhájukban előszeretettel helyeznek el mindenféle apró, helyes, aranyos, cuki tárgyakat, dolgokat, csecsebecséket, mütyüröket, emlékeket, kicsi polcokra, kicsi ibrikeket, kicsi poharakat, kicsi állatocskákat, kicsi gyertyácskákat, kicsi mackócskákat, kicsi könyvecskéket, egyszóval olyas dolgokat, amik jól mutatnak, és nem jók semmire. Csak éppen aranyosak. Édik. Tök jók. Szupcsik.
És ráadásul ezek a kicsiny könyvek még meg is fizethetők.
(Tom Bridge: Csirke; Jenny Stacey: Burgonya; Emma Patmore: Sütemény. Vince, kötetenként 250 oldal, 1600 forint)
Népszabadság -Bächer Iván - 2004. október 30