Marx József
A kétdimenziós ember
A játékfilm dramaturgiája
Balázs
Béla 1924-ben, alig negyedszázadnyira a film születésétől, nagy hatású könyvében
a következőket írta: "A film a fogalmak és szavak alá eltemetett embert
ismét a napvilágra emeli, és közvetlenül láthatóvá teszi." (A látható
ember)
Szép, sőt - egy filmesztéta szemében költői. Számunkra azonban történeti értéke
miatt jelentős: jelzi, hogy a film születése kinyitotta a képek Pandora-szelencéjét.
Belátható ugyanis, hogy a mai ember való életében soha sincs fogalmak és szavak
alá temetve. Ellenkezőleg.
Vajon a képekkel körülvett ember immár a film egy évszázados történetét is
maga mögött tudva hogyan tekint a mozgóképre? Megfejtette-e sajátossága minden
titkát, vagy ellenkezőleg, kezd megcsömörleni, és csak az erős hatások tartják
izgalomban?
A kétdimenziós ember ebben az új helyzetben tekinti át a filmet alkotó formai
és tartalmi sajátosságokat. Szem előtt tartva, hogy a film röviden: az alkotó,
a mű és a közönség egysége.
"A film jóval gazdagabb élményforrás volna, ha - mint más művészetek
esetében - a nézőközönség tudná, mit csináltak jól, és mit kevésbé. A nagyközönség
nem rendelkezik olyasfajta filmes műveltséggel, melyet a zene és a művészetek
terén az iskolában elsajátított. Csak a történetre figyel. A film túl gyorsan
suhan el mellette."
ALFRED HITCHCOCK
A kiadóban a magyar nyelvű kiadványok 20 %-os, az idegen nyelvű kötetek 10 %-os engedménnyel, készpénzért megvásárolhatók. A megrendeléseket postai szállítással is teljesítjük, ez esetben a postaköltség a vevőt terheli. A könyvek áráról és a postaköltségről előre küldjük a csekket, majd a pénz beérkezése után postázzuk a könyvet és számlát.