Robert Gurbo
André Kertész
A korai évek
Illusztráció: Táncoló Faun, Dunaharaszti, 1919. június
"Én egy amatőr vagyok, és életem végéig az is kívánok maradni, visszautasítok minden professzionális okoskodást és virtuozítást..." André Kertész, 1930
André Kertész a fényképezés történetének legeredetibb, legnagyobb hatású és legtermékenyebb alkotói közé tartozott. Művészete, amelyben a modern látásmód költői szellemiséggel társult, fényképészek nemzedékeinek szemléletmódjára gyakorolt tartós hatást.
Amikor a 31 éves Kertész Andor 1931-ben Párizsba indult, batyujában e könyvecskében látható fényképei lapultak. Andréként érkezett meg, és olyan művészek körébe csöppent jó időben, ahol rajta kívül nem volt fotográfus. Néhány képe megjelent már Magyarországon az 1920-as évek Érdekes Újságjában. Ezek alapján az "apró semmiségek" fotográfusaként jellemezték őt. Nem rohant riporterként az események után, sokkal inkább "érezve", mint "látva" kereste a poézist abban, amit fényképezett.
Ez a könyv, amely elsőként vállalkozik kizárólag Kertész korai, Magyarországon készült fényképeinek bemutatására, egyedülálló bepillantást nyújt egy kivételes tehetség fejlődéstörténetébe. A művész hagyatékában őrzött ezernél több kontaktkópia közül kiválasztott hatvanhat kép felnagyítása a jelenlegi méretre kivételes gondossággal történt.
Ezek a kontaktképek és negatívok a huszadik század egyik jelentős fotóarchívumának a magját alkotják és kivétel nélkül Magyarországon készültek, 1912 és 1925 között.
(Fordította: Havas Lujza)
A kiadóban a magyar nyelvű kiadványok 20 %-os, az idegen nyelvű kötetek 10 %-os engedménnyel, készpénzért megvásárolhatók. A megrendeléseket postai szállítással is teljesítjük, ez esetben a postaköltség a vevőt terheli. A könyvek áráról és a postaköltségről előre küldjük a csekket, majd a pénz beérkezése után postázzuk a könyvet és számlát.