A grillezés bibliája

A parázson sütögetés szokása szinte egyidős az emberiséggel, de hogy örültek volna a tüzet őrző és táplálékukat mindig hasonló módon elkészítő őseink, ha kezükbe kaparinthatták volna Steven Raichlen Nagy kerti grill kalauz című kötetét! A nagy ezúttal szó szerint értendő, hiszen a grillguru könyve olyan vastag, telis-tele gyönyörű képekkel és illusztrációkkal, hogy valószínűleg a barbeceu összes lehetséges módszerét és trükkjét elsajátíthatjuk belőle - ráadásul rengeteg receptkülönlegességgel is kedveskedik nekünk a tapasztalt szerző.

A könyv elején természetesen az eszközöké és a kellékeké a főszerep, de hamarjában azt is megtudhatjuk, melyek az aktuális teendők, ha kerti partit szervezünk. (A folyamat kicsit hasonlít az advent időszakához, bár persze nem jár annyi munkával, és a végén nem kell karácsonyfát faragni a tartóba, elég, ha előkészítjük a hozzávalókat, és üzembe helyezzük a grillező alkalmatosságot.) A következő fejezetben a grillezési módszereké a főszerep, mert ez a művészet nem csak annyiból áll, hogy rádobjuk a hús a rostélyra: van ugyanis közvetlen sütés, módosított közvetlen sütés, közvetett sütés, füstölés, forgónyársas sütés, parázsban sütés, levelekbe csavart alapanyag sütése, stb.

A legérdekesebbek azért mégiscsak maguk az alapanyagok, a mester szinte bármit grillezésre alkalmasnak talál, természetesen vannak állandó kiegészítői, hozzávalói is (pl.: só, bors, barna cukor, fenyőmag, mustár, citrushéj, olaj, szezámmag, zöldhagyma, vaj). A grillmaraton a marha- és borjúhúsokkal indul, sertéssel és kolbászokkal folytatódik, majd a bárányon és a szárnyasokon át eljut egészen a tenger gyümölcseiig és a zöldségekig. Marhát és csirkét ugyebár nem nagy kaland egy kerti partin feltálalni, de ha igazán brillírozni akarunk a társaság előtt, a könyv alapján könnyedén megtehetjük: mondjuk félbevágva grillezett homárral, nyárson sült garnélával, görög fűszeres cukkinival és sárga tökkel vagy éppen füstös créme brulée-vel.

A jól követhető, világosan tagolt fejezetek minden egyes fogásnál leírják a sütő megfelelő hőfokát, a sütés legjobb módszerét és az alapanyag előkészítésének metódusát, a képek pedig olyan egyszerűvé teszik mindezek megértését, hogy azok is nyugodtan nekiállhatnak, akik eddig csak Walt Disney-s szakácskönyvből főztek.

Receptklub, 2004. augusztus


A partigrilltől a grilldesszertig

Avagy Amerika a grill-nagyhatalom (is)

Egészen új világ tárul majd ízlelőbimbóid elé, ha nem csak a nyáladat csorgatod Steven Raichlen grillbibliájára, hanem mesés receptjeit a gyakorlatban is megvalósítod. Ugyanis a kötet alapötlete a következő: nem csak az elszenesedett hússzeletek készítése tartozik a grillezés definíciójába, próbálkozhat az ember ebben a műfajban rákkal, kagylóval, halakkal és zöldségekkel is, sőt akár gyümölcsből is előállíthat grilldesszerteket. Kezdő "grillesként" pedig a munkafolyamatok pontos leírásával segíti életed új alapokra helyezését a szerző – aki egyébként valószínűleg az első és idáig egyetlen író, aki ösztöndíjat kapott a középkori európai konyha tanulmányozására. Sőt a könyvben említett www.barbeceubible.com nevű honlapon, külön rovatban várja, hogy olvasói megosszák vele tapasztalataikat, elmeséljék, hogy hol tartanak a grilliskolában, majd válaszleveleiben megpróbál hasznos tanácsokkal szolgálni azok számára, akik elakadtak a kerti sütés zegzugos útvesztőjében. És hogy értsd, mi az egészben a legnagyszerűbb: maga az öreg Steve sem egy megszállott konyhatündér, csak okosan rájött, hogy addig se utasítgatja asszonykája mindenféle sokkal kellemetlenebb házimunka elvégzésére, amíg a kert végében elbabrál a kis kerti grillszettel - mondjuk egy pár sör társaságában. Úgyhogy csak annyit mondhatunk: jó olvasást, jó munkát, jó étvágyat!

FHM 2004 szeptember



Ez a kötet lépésről lépésre végigvezeti az olvasót a szabadtűzi ételkészítés teljes folyamatán, attól kezdve, miként válaszunk és vásároljunk partigrillt, egészen odáig, hogy hogyan gyújtsunk be biztonságosan, vagy hogyan használjuk közvetlen és közvetett grillezésre, füstölésre. Magában foglalja azokat az alaprecepteket, amelyeket mindenkinek tudnia kell grillsütőn elkészíteni: porhanyós csirkemellet; halfilét, amely nem ragad le; omlós, szaftos marharostélyost.

ÖSSZKOMFORT 2004. július



Kiskegyed konyhája - július (pdf formátum)


Akik már tapasztalták, esküsznek rá, hogy nincs a világon még egy ételkészítési mód, amely úgy felszínre juttatná az ízeket, mint a grillezés. Említett előnye miatt feltehetően sokan szeretnének megismerkedni a különböző grillezési módokkal. Az utóbbiakkal figyelmébe ajánljuk a Vince Kiadó Grill című minap megjelent újdonságát. A szerző Steven Raichen színes fotóillusztrációkkal tarkított művében beavatja olvasóit a grillezés apró-cseprő titkaiba. Ezután sorra veszi, mi minden készíthető íly módon. Sokakat érdekelhető munkájából egyebek között kiderül, nem csak különféle húsok, hanem hal-, rák-, kagyló-, zöldségételek, valamint desszertek is készíthetők grillezéssel. A szerző még a fűszerkeverékekről, pácolásról, mártásokról, különféle ízesítőkről is ír, sőt a partigrilleket és a különböző segédeszközöket is bemutatja.

Magyar Konyha, 2004. július

e kerültek a partigrillezés alapvető technikái, ...a második, a terjedelmesebb