Rainer Zerbst
ANTONI GAUDÍ
A teljes életmű
"Jóllehet
Gaudí nagyszabású, fényűző művek mestereként szerzett nevet, építészeti alkotásainak
jó része meglepően kisméretű, és gyakorta egészen triviális célokat szolgált.
A Calvet-ház funkciója kettős volt: üzlethelyiségeket és lakásokat
egyaránt magában kellett foglalnia. Talán emiatt volt annyira tartózkodó Gaudí
a kompozícióban (a barcelonai Casp utcában lévő épület a leginkább hagyománytisztelő
munkája). Éppen ezért ez az épület nyerte el a város díját, az életében valaha
kapott egyetlen hivatalos elismerést. A díj talán az építési hatóságok afölötti
megkönnyebbülését fejezte ki, hogy Gaudí az elegáns lakónegyed közepén elhelyezkedő
épület tervezésénél tartózkodott a korábbi műveit jellemző szélsőségektől.
Némi különcködést persze e helyütt is megengedett magának: a felső emeleten
három kihívó arckifejezésű szentfő néz fitymálóan lefelé, a felvonók gazdagon
díszítettek, a ház pedig magasabb a hivatalosan megengedettnél."
Gaudí élete tele volt ellentmondásokkal. Fiatalemberként csatlakozott a katalán
nemzeti mozgalomhoz. Viszonya az egyházhoz kritikus volt; élete alkonya felé
mégis teljességgel egyetlen templom felépítésének szentelte magát. Fiatalemberként
mint igazi divatfi mozgott a társasági élet bűvkörében, öregkorában viszont
spártai életet élt. Sohasem nősült meg, és életét művészetének - az építészetnek
- szentelte. Műveit úgy üdvözölték, mint "becses drágaköveket a szürke házsorok
egyhangúságában".
(Fordította Udvarhelyi László)