Vince Kiadó   
Rólunk Boltjaink Kedvenceink Hírlevél Előkészületben Újdonságok RSS
          IN ENGLISH

 Fotó    Sajtóvisszhang

Hans-Michael Koetzle
Fotóikonok
Képek és történetük 1. kötet

A Fotóikonok két kötete csaknem 170 év anyagából 20, illetve 19 képet mutat be, kronologikus sorrendben. Általában kulcsfontosságú képekről van szó a médium történetéből, amelyek technika, esztétika, társadalmi szokások vonatkozásában "előrelendítették" a fotográfiát. Hagyomány az ilyen "ikonokat" önmagukban szemlélni, külön-külön.

Egészen biztosan John Szarkowski először 1973-ban közreadott Looking at Photographs című klasszikus könyve a legismertebb. Az ő tárcaszerű, asszociatív művéből kiindulva kötetünkben minden képet beható tartalmi elemzés kíséretében mutatunk be. A befogadás történetén túlmenően utánajárunk, mikor és milyen módon vált a szóban forgó kép azzá, ami: az emberi lét központi kategóriáinak megjelenítője. Mivel gyakorlatilag minden technikai eljárást, valamint a legfontosabb alkalmazási területeket (a portrétól a tájképig, az aktfényképezéstől a pillanatfelvételig) sorra vettünk, ezáltal egy "kis fotográfiatörténet" született. A könyv azonban mindenekelőtt arra szeretne buzdítani, hogy kritikusabban nézzük a képeket, figyelmesebben és tudatosabban fogadjuk őket. Moholy-Nagy már az 1920-as években rámutatott a vizuális analfabetizmus veszélyére. Ez a figyelmeztetés érvényes volt az ezüst-klorid idejében is, még érvényesebb azonban a műholdas tévézés, videózás és internetezés korában.

Illusztráció:
"A világ első fotográfiája". A Fotomagazinban (1952. május) megjelent cikk az
első utalás német szaklapban a szenzációs találmányra.

Louis-Jacques-Mandé Daguerre eljárását 1839 augusztusában tette közzé, ez a dátum a fotográfia születésének általánosan elfogadott időpontja. Honfitársának, Nicéphore Niépcé-nek azonban már több mint egy évtizeddel előbb sikerült rögzítenie a camera obscura képeit.

Tartalom

Előszó Hans-Michael Koetzle

Nicéphore Niépce: Kilátás a dolgozószobából, 1827
Louis-Jacques-Mandé Daguerre: Boulevard du Temple, 1838
Hippolyte Bayard: Önarckép vízbefúltan, 1840
Eugene Durieu / Eugene Delacroix: Hátakt, 1853
Duchenne de Boulogne: Izom-összehúzódások, 1856
Robert Howlett: Isambard Kingdom Brunel, 1857
Auguste Rosalie Bisson: A Mont Blanc megmászása, 1862
Nadar Sarah: Bernhardt, 1864
François Aubert: Miksa császár inge, 1867
André Adolphe Eugene Disdéri: Halott kommünárok, 1871
Maurice Guibert: Toulouse-Lautrec a műtermében, 1894
Max Priester / Willy Wilcke: Bismarck a halottas ágyán, 1898
Heinrich Zille: Rőzsegyűjtő asszonyok, 1898
Karl Blossfeldt: Aranyos fodorka, 1900
Alfred Stieglitz: A fedélköz, 1907
Lewis Hine: Kislánymunkás egy carolinai fonodában, 1908
Jacques-Henri Lartigue: Grand Prix de l'A. C. F., 1912
August Sander: Parasztlegények, 1914
Paul Strand: Vak asszony, 1916
Man Ray: Noire et blanche (Fekete és fehér), 1926


 
(Fordította Kézdy Beatrix)




Elfogyott