A "történelem előtti" idők és az első dinasztiák kora
(I. e. 4- 5. évezred; I- II. dinasztia, i. e. 3000- 2680 körül)

Az őskőkor vége felé, vagyis körülbelül 12 000 évvel ezelőtt, Észak- Afrika éghajlata megváltozott: a mai Szaharában egyre nagyobb lett a sztyeppés és sivatagos terület. Az itt élő emberek vadászok és gyűjtögetők voltak, illetve az i. e. 8. és 7. évezredtől kezdve marhapásztorok is. Ők alapították azokat az első kisebb településeket, ahol kibontakozhattak az új technológiák, például az agyagművesség. A fokozódó szárazság elől menekülve a 7- 6. évezredben egyre nagyobb csoportok települtek meg a Nílus termékeny völgyében. A már itt élő őslakosok főként halfogásból és talán földművelésből éltek.
Egyiptomban a delta - a Nílusból szétágazó folyók háromszögű, a fordított görög D nagybetűre (?) emlékeztető északi vidéke - kapcsolatban állt az elő- ázsiai térséggel; így itt jöttek létre az 5- 4. évezredben az első városok és falucsoportok (Merimde Beni- Szaláme, el- Omári, Maadi vagy Buto). Délen csak később kezdődött meg a helyi központok kialakulása a Badari- és a Nagada- kultúrával. Az i. e. 4. évezred vége felé azonban éppen itt indult meg egy erőteljes terjeszkedés, amely Egyiptom északi és déli vidékeinek hosszan tartó ellenségeskedésébe torkollott. Mivel az írás is ebben az időben kezdett kifejlődni, az első uralkodóknak a nevét is ismerjük, jóllehet a későbbi egyiptomi történeti feljegyzések nem említik őket: ezért ők a 0. dinasztia királyai. Felső- Egyiptom végleges győzelmének legismertebb példája a "történelem előtti" idők utolsó fáraójának, Narmer fáraónak a díszpalettája, amelyen ő maga látható, amint legyőzi alsó- egyiptomi ellenségeit. Az a király azonban, akinek Egyiptom végleges egyesítése tulajdonítható, Hórusz- Aha volt. Róla emlékeztek meg később az egyiptomi történelem feljegyzői a görög Ménész néven: szerintük ő volt az I. dinasztia első királya.
A két első dinasztia királyai a felső- egyiptomi Thinisz helységből származtak, így időszakukat thiniszi kornak is nevezik. Mivel igényüket a mindkét országrész feletti hatalomra ki kívánták fejezni, pontosan Felső- és Alsó- Egyiptom határán, a delta- háromszög déli csúcsánál alapították meg fővárosukat, Memphiszt. Sírjaikat ugyan továbbra is a felső- egyiptomi Abüdoszban építtették meg, a Memphisz melletti temetővárosban - görög szóval nekropoliszban - , Szakkarában monumentális jelképes sírokat emeltek kultuszuk központjaiként. Annak ellenére, hogy jelentős volt az ellenállás, végül sikerült az egész országban békét teremteniük, működőképes közigazgatást kiépíteniük és közös teológiai koncepciót kialakítaniuk, amely megalapozta uralkodói igényeiket.

Az Óbirodalom és az Első Átmeneti Kor
(III- VI. dinasztia, i. e. 2680- 2190 körül;
VIII- X. dinasztia, i. e. 2190- 2020 körül)

Az Óbirodalom a nagy piramisépítkezések kora volt. Ezek az egyedülálló építmények nem csupán királysírok, hanem a teremtés varázserejű jelképei is. Ennek alapja a szakrális királyság uralmi formája volt: a csúcson az istenséghez hasonló fáraó állt; az ő túlvilági erőre kapása és mennybemenetele biztosította a létező dolgok további fennmaradását, mind a földi létben, mind a másvilágon. Különösen jól látszik ez az elgondolás a III. dinasztiából származó Dzsószer fáraó szakkarai sírkörzetében. Lépcsős piramisának formája a mennyekbe való feljutásra utal, míg a föld alatti sírkamra és a halotti templom elrendezése az evilági és túlvilági lét közötti átmenetre. A Megújulás Ünnepének (szed- ünnep) szentelt udvar, az Felső- és Alsó- Egyiptomot megjelenítő jelképes kápolnáival, jól példázza a király és a hozzá kötődő emberiség vágyakozását a mindenkori megújulás és a halálon túli létezés után.
...

Théba (Luxor)

Théba, a negyedik felső- egyiptomi kerület egykor szerény városa, a régi "Uaszet", Egyiptom csillogó metropoliszává vált. Először a Középbirodalom hosszú szakaszában II. Mentuhotep alatt került a politikai hatalom gyújtópontjába úgy, hogy az ország újraegyesítése során Thébát választották székhelyül. A "százkapus Théba", ahogy Homérosz nevezte, teljes virágkorát az Újbirodalom XVIII. dinasztiájának idején érte el. Kétszáz éven át olyan nagy fáraók uralkodtak itt, mint például III. Thotmesz, akinek világbirodalma délen, a mély  núbiai térségtől a távoli észak szíriai- palesztinai vidékig terjedt. Idővel Amon birodalmi istenség tiszteletére Karnakban hatalmas templomváros épült. A Nílus nyugati partján építtették fel a fáraók halotti templomaikat és hozták létre nyugvóhelyükül a híres Királyok Völgyét. Még a Ramesszida- kor (XIX- XX. dinasztia) után is, amikor a keleti Deltában fekvő Per- Ramszeszbe költözött az udvar, Théba maradt az ország legfontosabb vallási központja. A XXI. dinasztia papkirályai az i. e. 1. évezredben Thébában hozták létre Amon istenállamát, amely még a XXV. dinasztia "fekete fáraói" alatt is jelentőséggel bírt.

...

Koptok - kereszténység a Nílus völgyében

A legtöbb ma Egyiptomban élő keresztény a kopt egyházhoz tartozik. Az ókori egyiptomiak leszármazottainak tekintik magukat, ellentétben a muzulmánokkal, akiknek egy része magát az egykori arab hódítóktól eredezteti. A kereszténység már korán fontos szerepet játszott Egyiptomban, ahová Márk evangélista hozta be az i. sz. 1. században. Márk Alexandriában alapította meg az első püspökséget, ahol mártíriumot szenvedett és meghalt. A korai kereszténység két súlyos problémával küzdött: az egyik volt a harc az igaz hitért, amely végül az egyházhasadáshoz vezetett, a másik a 3. és 4. században zajló keresztényüldözések. A mártírkorszak borzalmait sohasem feledték; a kopt naptár is utal a Diocletianus császár 284- es trónra lépését követő legsúlyosabb üldözésekre.
A végleges megbékélés után sok egyiptomi lett az új vallás híve, amely a szűkölködés és az idegen uralom ellenére az önbecsülés érzését adta számukra. Voltak, akik elvonultak a sivatagba és ott, mint remeték keresték a saját útjukat Istenhez. Mások közösségekhez csatlakoztak és szigorú hierarchikus rend szerint működő kolostorokat alapítottak. Ezeket olyan nagy vezetőegyéniségek irányították, mint a két Pachomius apát (i. sz. 346- ban haltak meg) és Atripiszi Senute (i. sz. 348- 466). A kolostorok a világi kulturális központokon kívül álltak, és nemcsak a Bibliát fordították le egyiptomira, hanem saját irodalmat is létrehoztak. Feljegyzéseikben már nem a komplikált hieroglif írást használták, hanem a görög betűket néhány egyiptomi (démotikus) írásjeggyel kiegészítve. A kopt írásra és nyelvre később az arab is rányomta bélyegét, de az ország ortodox templomaiban mindig is a kopt maradt a liturgia nyelve. Az építészet és a képzőművészet a késő antik korban különösen virágzott. A száraz egyiptomi klímában jól megőrződtek a kopt textilek, amelyeknek figurális és növényi motívumai különösen híressé váltak. A kolostorok és kegyhelyek ma is jelentős helyet foglalnak el a vallásos életben, és a hívők szívesen látogatják őket ünnepi alkalmakkor. A fiatal koptok átmeneti tartózkodása egy kolostorban nemcsak belső igény, hanem keresztény- kulturális identitásuk kifejezése is az iszlám uralta világban.